Szabó Imre igazi „nagy öreg" a fodrászok között. Sok-sok évvel ezelőtt kezdte a pályát, szakmai eredményei önmagukért beszélnek. Ám a sok év nemcsak eredményeket, hanem tapasztalatot is hozott. Míg sokan elégedetlenkednek, ő optimistán áll a világhoz - és a szakmához...

- Közel öt évtizede vagy a pályán, ennek tükrében hogyan látod a mai fodrászok helyzetét?

- Azt gondolom, hogy talán sohasem volt ennyire jó helyzetben a fodrásztársadalom, mint napjainkban. Húsz-harminc évvel ezelőtt, hiába ért el valaki szép eredményeket a hazai versenyeken, külföldre, ilyen-olyon okokból, de nem tudott kijutni. Ha pedig az ember nem utazhat, és még a médiákon keresztül sem juthat információkhoz, például a legújabb trendekről, akkor az, komoly hátrányt jelenthet. Ma már nyitott a világ a magyar fodrászok számára, és meghozta az eredményt is...

- Úgy gondolom ez régebben is így volt, minden városnak volt egy-egy híres fodrásza, csak nem kapott ekkora nyilvánosságot, mint ma. Ma már nem Budapest mindennek a központja, bármely vidéki nagyvárosnak megvannak a maga „sztárfodrászai", a rengeteg televíziós csatorna, magazin pedig teret ad a fodrászoknak is, így aztán megismerik az emberek a fodrászok munkáit, s megtanulják a nevüket is. Persze, ehhez „le kell tenni az asztalra", ám a fodrászok is rájöttek arra, hogy a képzések nyújtotta lehetőségekkel élni kell, és a folyamatos fejlődés garancia arra, hogy egyre jobb szakemberekké váljanak. Ma már nem sokra megy az a fodrász, aki elvégzi az iskolát, beáll dolgozni, és részéről a dolog be is van fejezve. Ebben a szakmában a megújulás, az újdonságok követése és elsajátítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a megszerzett tudást hatékonyan tudjuk alkalmazni. A szinten tartás már kevés!

- Én nem érzem úgy, hogy széthúzás lenne, inkább félreértések. Vannak, akik egy „multicég" égisze alatt dolgoznak, vannak, akik egy másik csapatot erősítenek, és vannak, akik saját maguk boldogulnak. Az elmúlt tizenöt évben a magyar fodrászszakma óriásit fejlődött, és vitathatatlan tény, hogy ez a multicégek megjelenésének is nagyban köszönhető. Nem mindegy, hogy valaki önerőből próbál érvényesülni, vagy pedig áll a háta mögött egy profi, évtizedes múltra visszatekintő óriáscég, aki, mintegy a fodrász hóna alá nyúlva segíti őt szakmai téren. Nyilván ez a fajta együttműködés kölcsönös, és ez így van jól. Tapasztalatom szerint fodrászok között esetleg ez lehet vitatéma, de ez nem jelent széthúzást.

- Az utánpótlás, vagyis a tanulók hogyan állnak a tanult szakmájukhoz?

- Jók a tapasztalataim, szorgalmasak, és nagyon kreatívak! Nem szabad elvárni tőlük, hogy oly mértékben legyenek alázatosak, mint mondjuk az ötven évvel ezelőtti tanulók, hiszen a világ változik. Ezek a fiatalok határozottak, saját véleménnyel, célkitűzésekkel bírnak, és ez jó, nem szabad a földbe döngölni őket, inkább segíteni kell, hogy a kreativitásukat alkalmazni tudják!

- A szakma „nagy öregjeként" sok mindent megéltél már. Szoktál visszatekintgetni az elmúlt évtizedekre, esetleg nosztalgiával?

- Őszintén szólva, nem. Méghozzá azért nem, mert haladni csak úgy lehet, ha az ember mindig előre néz. A múltban, és a múltból nem lehet megélni. Nap mint nap fejlődni kell. Ma már teljesen másról szól a fodrászat, mint régen, amikor negyven vendég volt naponta az üzletben, de ezt el kell fogadni, és dolgozni kell... Ennyi az egész.

Szöveg: Velczán Julia