„Az emberek élete tele van keserűséggel, szomorú napokkal, családi problémákkal és egyéb nehézségekkel, ám én nagyon szerencsés vagyok. Bár sosem volt könnyű sorsom, amint beléptem az üzletbe és a hivatásomnak hódolhattam, megszűnt minden körülöttem, és az alkotás öröme bearanyozta a napomat." - mesélte Béni Józsefné Etus, aki jövőre már 50 éve, hogy fáradhatatlanul készíti a frizurákat, és segíti a szakmabelieket - amiért idén Életmű-díjjal is kitüntették.

- Idén osztottak először a fodrászszakma nagyjainak Életmű-díjat az őszi Szépségfesztiválon. Meglepte, hogy a díjazottak között van?

- Igen, nagyon meglepődtem. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megkaphattam ezt a díjat, nagy örömet és boldogságot jelent, annál is inkább, mert jövőre lesz 50 éve annak, hogy ezen a pályán dolgozom. Büszkeséggel töltött el, amikor hallottam annak a sok embernek a tapsát, akik szintén a szakmában munkálkodnak - ez az elismerés sokat jelent. Persze ennyi év alatt sok barátság is született, mindig azt mondtam, hogy fodrásznak fodrász a barátja, hiszen a szakmai társadalom nagyon összetartó, olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Együtt tanulunk, együtt vagyunk a rendezvényeken, a szalonokban, és egymást segítjük.

- Amikor átadták Önnek a díjat, azt mondta, hogy ha újra kezdhetné is ezt a szakmát választaná. Mitől lesz egy munka ilyen különleges?

- Szerintem a fodrászat a legszebb szakma a világon: az ember kifejezheti önmagát az alkotásaival. Szerencsés vagyok, mert egész életemben azt csinálhattam, amit szívből szeretek, és ahhoz, hogy valaki boldog legyen, fontos, hogy azt csinálhassa, amiben örömét leli. Mindegyik tanulómmal úgy kezdem a tanítást, hogy elmondom nekik, mennyire kell az, hogy szeressék, amit tesznek, mert ezt a szakmát nem pénzért, hanem az alkotás öröméért kell elsajátítani. Az ideális tanuló szorgalmas, illedelmes, és elhivatott. Az ilyen tanulókra büszke az ember, megéri értük fáradni - látni azt, hogy sajátítják el az alapokat, majd hogy mennyire lelkesek és ügyesek, igazán szívmelengető.

- Ennyi év alatt biztosan sok tanítványa volt. Miket tanácsolt nekik a gyakorlat alatt?

- Sokan megfordultak nálunk, sokan sokfélék. Nagyon differenciált volt mindig is a társaság, de az első tanácsom, amit elmondtam mindegyiküknek, hogy csak akkor érdemes e pályára lépni, ha szeretni fogják, és teljes erőbedobással tanulnak, dolgoznak majd. Elsősorban az alapokat kell elsajátítani, nem lehet ímmel-ámmal hozzálátni a dolgokhoz. Ez a szakasz legalább olyan fontos, mint az, hogy a későbbiek folyamán is fejlődjenek. Igenis el kell járni rendezvényekre, hiszen ezeken a legjobbaktól leshetnek el fogásokat, versenyekre kell nevezni, mert azokból is sokat lehet tanulni, és nem utolsó sorban a szaklapokat is forgatni kell - hasznos olvasmányok, beszámolnak a szakmai eseményekről, és sok ötletet, tanácsot tartalmaznak. Ugyanakkor azt is el szoktam mondani, hogy az, aki a pénz miatt akar fodrász lenni, rossz úton jár. Sokan azt hiszik, hogy ebből a munkából meg lehet gazdagodni, de ez egy téveszme. Volt egy időszak, amikor ez a szakma nagyon „divatos" volt és felkapott, de mivel abból lesz jó szakember, aki szívből dolgozik, itt nem szabad anyagias szempontokat figyelembe venni.

- Nehéz volt elindulni a pályán? Mi volt az, ami miatt ma ilyen elismertté vált?

- Úgy érzem, a mai fiataloknak talán picit könnyebb a helyzetük, már ami a kezdeteket jelenti. Mi nagyon szegények voltunk, és a legtöbb mester csak pénzért vállalt tanulókat. Ezért is szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen ha akkor nem lett volna olyan mester, mint az enyém, Cselényi László, aki kizárólag a hivatásával szembeni tisztelet miatt nem kért pénzt a tanulóktól, most nem lehetnék itt. Igazán nagyszerű embertől tanulhattam, tőle „kaptam" a szakma szeretetét, és az alázatos hozzáállást a munkához. Mindig szorgalmas voltam, ha már a sors kegyes volt hozzám, jártam a Móricz Zsigmond körtéren álló iskolákat, onnan szereztem a modelljeimet - sokan később meg is maradtak vendégnek. Sajnos most a tanulók megelégednek a babafejeken való gyakorlással, pedig élő modelleken az igazi. Úgy gondolom, az ismertség csak a szorgalmon múlik, azon, hogy igenis a hétvégi rendezvényeken is vegyünk részt, hiába lenne más programunk, hiszen ezek az összejövetelek nem csak a fejlődésre, ismerkedésre adnak alkalmat, hanem összetartják ezt a szép nagy és összetartó családot, akik mindig készek segíteni a másiknak.

Szöveg: Pálmai Eszter

Fotó: Stiller Ákos