... Akkor és ott egy új világ tárul elénk, kinyílik egy ajtó, mialatt bezárul egy régi. Egy eltűnt korban találjuk magunkat, ami még magában rejti azokat a különleges titkokat, amelyekről sokan talán már el is feledkeztek. Új világ ez, de nem a sablonos, jellemzően „generációsok„ egyike, hanem a változatosság gyönyörködtetője, egy valódi múzeum. Korok, helyszínek és eszközök kavalkádja, melyben szinte érződnek a régi fodrászatok szagai, a borotvakések keltette sercegő hangokat majdhogynem hallani lehet. Itt él, ebben létezik és valóban itt a legboldogabb Korom Gyula, aki nem csupán megálmodta a helyet, hanem gondos kutatómunkával, kitartó elhivatottsággal belevarázsolta a jelenbe a múlt fodrászainak tündöklő munkáját.

- Számtalan ember gyűjt valamit, megszállottja valaminek, de talán nincs még egy olyan az országban, aki a fodrászkellékek- és eszközök iránt lelkesedne. Miért éppen a régi borotvák, dauergépek, fésűk és ollók vonzzák?

Engem szó szerint beoltottak. Egy régi fodrászismerősöm majd húsz évvel ezelőtt olyan lelkesedéssel mesélt a fodrászat hőskoráról, hogy lehetetlenség lett volna nem beleszeretni. Valahol akkor kezdődött minden, amikor hétvégente megbűvölten hallgattam. Később az érdeklődésem nem érte be annyival, hogy csupán hallgassam, látnom, érintenem, birtokolnom kellett a régi eszközöket. 1996-ban lehetőségem nyílt Pinke Károly fodrász gyűjteményével gazdagítani az akkor még meglehetősen csekély számú, önállóan felkutatott eszközparkomat. A folyamatos régiségkereskedések, aukciók, piacok látogatása szerencsére meghozta az eredményt, hiszen manapság már több mint 3000 eszköz van a birtokomban, amelyekkel a saját fodrászmúzeumomat már most színültig töltöttem.

Egy-egy eszköz azonban hosszas kutatómunkával került Önhöz. Honnan tudta hol leli meg a következő darabot, hogy hol keresse őket?

A jelenlegi fodrászok sajnos nemigen tudtak segíteni, hiszen ők már a modern kor találmányaival dolgoznak. Ennek okán a vidékre, a fejletlenebb régiókra koncentráltam, ugyanis ott még mindig léteznek olyan falvak, ahol például borotvakéssel borotválnak. Előbbi helyeken természetesen már idősebb szakemberek dolgoznak, akik a régi, konzervatív, jól bevált eszközökben hisznek és bíznak. Romániában mondjuk sokkal könnyebb volt bármilyen korábban használt darabra bukkanni, mint a hazai nagyvárosokban, igaz ott az igény is más.

A fodrászmúzeumának megszámlálhatatlan, változatos darabjai közül melyikre a legbüszkébb?

Több „leg" van, de a valósághoz hozzátartozik, hogy mindig vágytam egy századfordulós fodrászat bútorzatára. Kerestem, kutattam, míg Vámosmikolán megtaláltam azt, ami mindig hiányzott. Utóbbi bútorok egy már nem működő fodrászatban árválkodtak, de még így is nehéz volt elmagyaráznom a tulajdonosának, hogy a darabokat egy múzeumban szeretném kiállítani, nem pedig eladni jóval jobb áron, mint ahogy tőle megveszem. Szerencsére sikerrel jártam és a restaurálást követően ezek az alapvető fodrászüzleti kellékek a múzeumom ékei. Egyébként, amikor a tulajdonos eljött és megnézte őket a felújítás után, sírt, azt mondta, nálam minden olyan, mint amire leánykorából emlékszik.

A múzeum darabjai azonban nem csupán az érdeklődőket, a fodrásztanulókat vonzza, hanem a filmipart is meghódította. Mely filmben láthatjuk a gyűjtemény egyik legrégebbi elemeit?

Szilágyi Andor rendezésében, a Bárány utolsó megkísértésében számtalan darabom köszön vissza a képernyőn keresztül. Ez egy kétszereplős film, ami egy 1920-ban működő fodrászüzletben játszódik. A régi eszközökkel kialakított miliő annyira a megidézte a múltat, hogy azóta több rendező is megkeresett. Nagy öröm ez a számomra, de talán az még inkább, hogy a fodrásztanulók, akiket egy-egy előadás keretében vendégül látok, legtöbbször az óra vége után sem kívánkoznak haza, hanem nézelődnek a polcokon sorakozó eszközök között. Kutatják a fodrászat történelmét, ahogy azt én is teszem.

Szöveg: Wágner Szilvia
Fotó: Stiller Ákos