Hajlélektan
Kis Éva természetgyógyászati alapon, holisztikus módon keresi immár tíz éve a haj és a fejbőr problémáinak okát. Kellő alapokat nyújtott neki ebben vegyésztechnikusi végzettsége, valamint számtalan elvégzett tanfolyam: reflexológia, vizuális diagnosztika, reiki, agykontroll és homeopátia. Jelenleg saját holisztikus hajgyógyászati rendelőjében fogadja a hozzá forduló pácienseket, ahol skalpdiagnosztikát, mikrokamerás hajvizsgálatot, manuális vizsgálatot is alkalmaz, majd egyénre szabott bioinformációs gyógynövény készítményekkel orvosolja a panaszokat.
A fejbőr a lélek színpada
Mint tudjuk, a bőr képviseli a test védekező mechanizmusának első vonalát. Ezért az itt jelentkező gyulladásos folyamatokról elmondható: a bőr igyekszik magából kivetni a feszültséget okozó ingereket, mintegy távol óhajtja magától tartani a nem kívánt embereket.
A fejbőrgyulladás célja és hatása a lokalizálás és védelem. Általában lázadások, lelki forrongások következménye. Gyulladásos tüneteket akkor fog produkálni a szervezet, ha a tudatban, illetve a testben ez nem fejeződik ki, vagyis titokban tartja a problémákat. Nem meri felvállalni lázadásait, elégedetlenségeit, nem néz velük szembe, következésképpen tudatosan nem is fejezi ki azokat. Nem fejezi ki, nem törekszik a konfliktus feloldására, inkább minden igyekezetét, erejét a leplezésre, az eltemetésre fordítja. Tehát, igyekszik figyelmeztetni, de mi a lélek nyelvét nem értjük, vagy nem figyelünk rá, ezért ki kell, hogy találjon egy olyan nyelvet, amire figyelmet szentelünk.
A gyulladás akkor kezd elcsendesedni, amikor kifejezzük fájdalmunkat, és helyébe friss tudást, örömet viszünk be.A hajhullás és a fejbőrpanaszok hátterében igen gyakran szerepet játszik a fonalas és a sarjadzó gombák elszaporodása. A műszeres méregteszt vizsgálatnál az esetek 80-90%-ában valamelyik szervben a kimutatható. Előfordulásuk leggyakrabban a vékonybél, vastagbél, de megtelepedhetnek akár a méh a petefészek, a máj, az epehólyag, a hasnyálmirigy, a húgyhólyag, az arc-, orrüregekben stb. A testben, szervekben elraktározott mérgek aztán hajlamosítanak a túlzott érzékenységre, allergiára, mely ismét újabb hátrányokat jelent a fejbőr és a haj számára.
A testben elraktározott mérgek (toxinok) - baktériumok, vírusok, gombák - a tudatban elfojtott, tehát a tudat alá nyomott konfliktusoknak felelnek meg. Különösen nehéz a („Plútói" minőségű) penészgomba mindenhova eljutó, a bélfalat is átlukasztó, a sejtek közé beékelődő apró fonalainak felszámolása. Mint ahogy egy régmúlt időkben gyökerező érzelmi probléma - melyet már az „emlékezetünkből" is igyekszünk kitörölni, ami persze teljességgel lehetetlen - tudatunk alól irányíja érzelmi reakcióinkat.Mit tegyünk egészségünk helyreállítása és megőrzése érdekében? Először is rendezzük gondolkodásmódunkat, mert ezzel megelőzhetjük érzelmi hullámzásainkat. Legyünk tudatosabbak, irányítsuk tudatosan gondolatainkat és érzelmeinket. Ne engedjük, hogy szélsőséges érzelmi megnyilvánulásaink tönkretegyék saját magunk és környezetünkben élők életét!
Bármely megbetegedés - legyen az hajhullás, a haj elvékonyodása, kopaszodás, foltos kopaszodás, a haj kiszáradása, töredezése, nehezen fésülhetősége, élettelenné válása, nehezen formálhatósága, színének megváltozása, a fejbőr viszketése, korpásodása, kiszáradása, pattanásai, sebesedése, érzéketlenné válása, túlérzékenysége, gyulladása - esetében a hathatós és célirányos méregtelenítést és az energetikai egyensúlytalanság megszüntetését együtt kell alkalmazni a lelki problémák feloldását szolgáló kezelésformákkal. Általános tapasztalat, hogy a méregtelenítés és az energetikai problémák rendezése önmagában megold egy sereg gondot - de itt nem szabad szem elől téveszteni, hogy ezek a kezelések is tüneti jellegűek. A gyökér, a betegségek eredete a lélek problémáiban keresendő. Ha a lélek problémáit is megoldjuk, a betegség maradéktalanul elmúlik. Abban az esetben, ha a fejbőr és a haj kezelését válasszuk, szintén igyekezzünk olyan holisztikus hatású fejbőrgyógyászati készítményt alkalmazni, amely több szinten hatva - amellett, hogy többszörösen hat a fejbőr panaszaira, és a fejbőrön, mint mikro rendszeren keresztül hat a szervekre - segít a lélek problémáinak fellazításában is.
Az esetek többségében sajnos a laborvizsgálatok és a góckutató vizsgálatok nem járnak sikerrel, így sötétben tapogatózás az esetleges gyógyszeres terápia is.
„A tudatosság hiánya tünetet termel." Célom ezzel a sorozattal az, hogy más szemmel nézzünk a hajas fejőr apróbb-nagyobb változásaira, hiszen megértésük által közelebb kerülhetünk MAGUNKHOZ.