Intercoiffure Hungary Versenyek versenye: Karneváli fodrászverseny
Brazil hangulatot idézett az Intercoiffure Hungary fodrászversenye: nem csoda, hiszen a győztes Rio de Janiero-ba utazhat, hogy a világ legjobb fiatal fodrászaival mérhesse össze tudását az Intercoiffure Mondial-on.
Az Intercoiffure Hungary, vagyis a Magyar Fodrász Művészek Egyesülete idén is megrendezte a már hagyománnyá vált fodrászversenyét és frizuratrend-bemutatóját. A megmérettetésen azok a fodrász tanulók és fiatal fodrászok vehettek részt, akik az egyesület mesterfodrászainál tanulják ki a szakma fortélyait.
Először a fodrásztanulók mérték össze tudásukat, a tíz tanuló mindegyike korrektül teljesítette a 70 perces feladatot, végül Papasz Vasziliosz tanítványa, Balogh Bence vitte el a pálmát.
A verseny java ezután kezdődött el: a 18 és 27 év közötti, már szakvizsgával rendelkező junior fodrászok két műfajban versenyeztek: extrém hajvágásban, és hajépítésben.
– A mezőny évről évre változik, a mostani kilenc indulóból csak ketten versenyeztek tavaly is – magyarázta Szabados Iréne. – Az indulás ugyanis sok pénzbe kerül, mert a versenyzőnek nemcsak a frizura, hanem a hozzá illő smink és ruha költségeit is állnia kell.
Talán épp ezért a legtöbb fodrász maga készítette el a modelljei ruháit, a férfiaknak pedig a gondos feleségek segédkeztek.
A fiatal fodrászokon látszott, hogy többségüknek ez élete első versenye, az első fél órában bizony jócskán remegtek az ollók, de ez nem akadályozta meg őket a tökéletes frizurák elkészítésében. Az igazi meglepetés a hajépítésnél következett: az egyesület ugyanis a karnevál jegyében kérte elkészíteni a hajkoronákat. A Krisztus szobortól a hatalmas tollas fejdíszen át az átláthatatlan álarcig sok megoldást találtak ki a fiatalok, a zsűrinek mégis a Zsiga Renátánál tanuló Kószó Eszter műve tetszett a legjobban, így ő utazik két hét múlva Rióba a világversenyre.
Fotó: Dala Gábor