Ismét a dobogó legfelső fokán…

 

 

Papp Péter számára ismételten bizonyítást nyert, jól tette, hogy még gyermekfejjel a fodrászat mellett döntött. Ahogy tavaly, úgy idén is ő lett a Szépítész magazin sztárfodrásza, ami az újabb remek munkája ismeretében valóban kiérdemelt cím! Ez a siker az ez évi első szakmai elismerés a számára, de Peti kitartását, kreativitását és versenyszellemét ismerve, nem az utolsó!

 

 


– Hogy érintett a hír, hogy a magazin zsűrije ismét a Te munkádat értékelte a legtöbbre?
– Nagyon örülök, hogy ismét én lehettem a Szépítész Sztárfodrásza! Ez egy komoly elismerés, ami újra arról győzött meg, hogy továbbra is indulni kell minden olyan megmérettetésen, ahol lehetséges. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ez az eredmény megint bebizonyította nekem, érdemes azt csinálni, amit gyerekkorom óta szerettem volna, a fodrászatot.
– Mi inspirált a frizura elkészítése közben?
- A 2008-as trend, a modell arca, a személyisége és nem kis mértékben az, hogy szabad kezet kaptam a fantáziám kiteljesítéséhez. Minden egyedi frizura inspirál. Mivel országosan számtalan oktatást tartok, ezért szeretem a tudásomat átadni és megmutatni. Ez a verseny erről szólt. Természetesen én is igyekszem naprakész lenni a technikai, technológiai újdonságok tekintetében. Hasonló megoldások csillantak meg ebben a frizurában is, de az újabb jegyek ugyancsak jelen voltak. Mindenképpen ki szeretném hangsúlyozni, hogy most is hihetetlenül nagy segítségemre volt a párom, a családom, Fodor Böbe és Dala Gábor, akik lelkesen támogattak  és közreműködnek sok  fellépésem, bemutatóm alkalmából.
– Ha összegezned kellene a tavalyi évet, akkor mit emelnél ki mindenképpen?
– Felülértékeltem az emberi és szakmai kapcsolataimat, sok értékes tapasztalattal lettem gazdagabb. A legnagyobb változás azonban a tavalyi verseny óta, hogy múlt év november végén megszületett a család nyolcadik „papppetije”. Remélem, vele is hasonló szakmai sikereket érek el, mint Eszter lányommal, aki most tizenhárom éves, természetes színű bronzhaja van, amit már többször fésültem szakmai rendezvényeken. Ez bizonyos értelemben a szakmám csúcspontját jelenti. Ez elmúlt év minden szempontból a változások éve volt. Véget ért a közel hétéves munkakapcsolatom a régi Revlon céggel, ahol oktató-bemutató fodrászként dolgoztam. Eljutottam az ország legtöbb pontjára, miáltal remek kollegákkal ismerkedtem meg. Természetesen voltak élmények és komoly csalódások is az utóbbi időben. Ekkor döbbentem rá kire számíthatok és kire nem a jövőben szakmailag és emberileg.  Jelenleg csak „A Frizurás Csoportban” tevékenykedem két kollegámmal közösen. Természetesen ott leszünk minden nagyobb rendezvényen, oktatásokat is tartunk majd az ország különböző pontjain. Valami tehát megváltozott, de valami azért meg is maradt.
– Hogy látod a szakma jelenlegi helyzetét, a fiatal generáció munkáját?
– Szerencsére sok tehetséges, fiatal fodrász van, akik közül egyre többen lelkesen megméretik magukat különböző versenyeken. Ezt tapasztalom a Kontyshow-n vagy éppen a Hajhálón, melyeknek a kezdetektől fogva a résztvevője vagyok. Az ilyen jellegű szakmai események mindenképpen lendületet kell, hogy adjanak és adnak is a szakmának. Sajnos, a mi hivatásunkat sem kerüli el az elmúlt időben sokat emlegetett gazdasági válság. A vendégek két-négy héttel is eltolják a festések, vágások időpontját, melyet a pénztárcánkon is megérzünk. Hiszem, hogy egészség, kellő szakmai felkészültség, önképzés, rutin, alázat, szorgalom és kitartás nélkül egyre többen kerülhetnek nehezebb helyzetbe. A sikeres fodrász titkát a tudásban, az alázatban, a kitartásban, a kommunikációs és az üzleti érzékben látom, így ha ezek nem működnek maradéktalanul jól, akkor az a pálya sikertelenségre van ítélve. A szárnyukat bontogató fodrászoknak ennek tudatában azt üzenem, hogy lelkesen, kitartóan csinálják azt, amit elkezdtek. Ne hallgassanak az őket támadókra, azok kritikáira, melyek sokszor irigységből érik őket. Azt szoktam mondani, hogy az irigység az elismerés egyik formája. Próbáljuk meg egymást tisztelni, elismerni! A folyamatos önképzés, fegyelem és kitartás, nem utolsósorban az egészségünk védelme elengedhetetlen, hogy sokáig sikeresen hódolhassunk ennek a csodálatos szakmának.
– Mi az, ami Téged folyamatosan megújulásra késztet a fodrászat világában?
– A szakma igaz szeretete, a divat, mely állandóan változik és, ami örök körforgásban van. A bizalom, mely a vendégektől kapok, és ami persze oda-vissza működik. Nem utolsósorban az emberek, a vendégek szeretete, mely nélkül nincs fodrászat. Ez teszi izgalmassá a hétköznapjaimat a munkahelyemen vagy éppen a színpadi munkámban.

Szöveg: Wágner Szilvia
Fotó: Dala Gábor