Tombáczné Szemerédi Zsuzsa a fodrászat világában minden valószínűség szerint már mindent megélt és megtapasztalt. Tanult, tanított és versenyzett. Itt azonban nem állt meg, hiszen jelenleg ő is tanul, képzi és állandóan továbbképzi magát, oktatja a nála felnövekvő fiatal hajszobrász generációt, tréningezi a női válogatottat, szépíti a hozzá betérő, szépülni vágyó vendégsereget. Zsuzsa mindeközben kiveszi a részét a Magyar Fodrász–Kozmetikus Egyesület munkájából is, ahol folyamatosan azért küzd, hogy a szakmába vetett hit ne vesszen el, hogy az egyesület mindenkori példája legyen az értékek helyes és közvetlen átadásának.

– Több évtizede éled és élvezed a hivatásodat. Mi az ars poeticád?
– Tízéves lehettem, amikor először betekintést nyertem a hajszobrászat világába, amit Varga Lászlóné akkor és azután olyannyira megszerettetett velem, hogy máig a rabja vagyok. Abban hiszek, hogy ezt a szakmát csakis elhivatottsággal, alázattal, ragaszkodással lehet végezni. Mindehhez természetesen szükség van egy önmagunkkal és a szakmabeliekkel szemben támasztott szigorra, ami nemhogy hátráltatna, hanem folyamatosan inspirál és hajt előre. A fodrászat egy kreatív munka. Olyan, ami minduntalan képzést igényel, hiszen a divatvilág elképesztő gyorsasággal változik, a naprakészséghez jelen kell lenni, tanulni kell és az ismereteinket gyarapítani. Mindez azonban még korántsem elég! Nem elég valamit megtanulni, azt át is kell ültetni, az újdonságokat pedig néha nem ellesni kell, hanem kitalálni! Talán ez a személyes hitvallásom, amit minden tanulóm számára igyekszem átadni. Szeresd és tiszteld a hivatásodat!

– Az elmúlt időszakban rengeteg sikeres, ismert és elismert fodrász tanult a kezeid alatt. Meg tudod mondani, megközelítőleg hányan voltak és kire vagy a legbüszkébb?
– Már többször megpróbáltam összeszámolni, hány diákom is volt, de őszintén mondom, nem tudom. Sokan voltak és remélem még sokan is lesznek. Hogy kire vagyok a legbüszkébb? Mindegyikre, aki később sikerrel helyt állt, mint fodrász. Manapság sajnos ez egyre nehezebb.
A pályakezdők legtöbbjének a tanuló időszak alatt nem alakul ki a vendégköre, és mint szakmunkás, nem tud a szakmából megélni. Nagy harc ez, de valahogy meg kell vívni. Szerencsére nem egy példa bizonyítja, meg lehet. Nekem 1985. óta van egy saját vállalkozásom Szegeden. Ez egy kicsi, 37 négyzetméteres üzletnek indult, ma 90 négyzetméteres. Úgy gondolom, hogy az eredményesség és az elismertség kulcsa mégis valahol a versenyzésben is rejlik. Ha szakmai fórumokon megméretteted magad, akkor megismernek. Ha megismernek, híred megy. Ha híred megy, egyre többen szavaznak bizalmat neked. Mára a fiatal, pályakezdőknek van miből táplálkozniuk, hiszen a szakmában – kortól függetlenül – szép számmal vannak olyan példa értékű szakemberek, akik kimagasló szintet értek el és a mai napig is gyakorolják a szakmát.

– Mi az, ami számodra a legtöbbet jelent ebben a szakmában?
- A csapatmunka, a szakmai együttlétek, az, hogy tréningezhetek egy olyan válogatottal, melynek tagjai elhivatottak a szakma felé: Bozsics Katalin, Csányi György, Váradi Györgyné, Kormány Imréné és Izsák Krisztina. Ők a jelenlegi büszkeségeink, akik az elmúlt években kimagasló eredményeket produkáltak:
a többszöri világbajnoki összetett VII. helyezésre, amelyet Bozsics Katalin, Csányi György és Váradi Györgyné ért el technikai kategóriában,
a 2006. évi moszkvai világbajnokságon a hosszú haj kategóriában Kormány Imréné, Izsák Krisztina és Kiss Szilvia által elért csapat V. helyezésre,
ugyanezen a világbajnokságon Kormány Imréné egyéniben a hosszú haj kategóriában elért II., IV. és V. helyezésére.
Rajtuk kívül feltétlenül ki kell még emelni Versics Viktort, aki a 2004. évi milánói világbajnokságon hosszú haj kategóriában egyéni IV. helyezést ért el, illetőleg Arató Krisztiánt, aki a legutóbbi: 2008. évi chicagói világbajnokságon full fashion kategóriában – a magyar fodrászat történetében először – az I. helyen végzett.

– Lassan tíz éve vagy a női válogatott trénere. Mi a legnehezebb ebben a „feladatban”?
- Talán a szigor, amit ha nehezen is, de sikerül gyakorolnom akkor, amikor kell. Egy világbajnokság esetében egyszer van alkalom bizonyítani; akkor és ott. Éppen ezért nem túlzok, ha azt mondom, egy ilyen nagyságrendű megmérettetés egy év felkészülést vesz igénybe. Persze ezt nagyban megnehezíti, hogy a csapat tagjai között van szegedi, budapesti és miskolci egyaránt. Nagyon hálásak vagyunk azoknak, akik ezt megkönnyítik. Ilyen például a Wella Magyarország Kft., illetőleg Hajas László, aki már nem egyszer kölcsönadta az üzletét egy-egy hétvégére, hogy ott gyakoroljunk. Ilyenkor nincs megállás. Reggel nyolctól késő estig megy a munka babafejen és élő modellen egyaránt. Ugyanakkor, ha vége a napnak és a fodrászok leteszik a fésűt, akkor eljön az ideje az édes pihenésnek. Mára olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Viccelődünk, beszélgetünk, megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, nem félünk kérdezni, ha válaszokra van szükségünk. Azt hiszem, ez a lényeg. Trénerként meg kell tanulni szétválasztani a szakmai barátságot és a felkészülést. Ha ez jól megy, akkor minden sínen van. Megküzdöttünk érte, de elértük, hogy a magyarországi női fodrászválogatott jelenleg a világranglistán csapatban az V. és VII. helyen áll, külföldön is tudják, hogy kik vagyunk, és mit tudunk! Ez hatalmas eredmény mindannyiunknak!
Meg kell említenem még a Magyar Fodrász és Kozmetikus Egyesület elnökét: Hajas Lászlót és az Elnökséget, akik folyamatosan a válogatott mellett állnak, továbbá Zsiga Renátát, aki a nemzetközi versenyeken a zsüriben képviseli a csapatot és egyben Magyarországot.

– Miben látod az fejlődés titkát?
– A kitartásban, abban hogy van erő és elszántság megpróbálni és megvalósítani a lehetetlent. Különösen igaz ez a világbajnokság esetében. Mivel nincs állami támogatottságunk, ezért mindent önerőből kell előteremtenünk. Ez sokszor elképzelhetetlennek tűnik, de végül mégis sikerül! Ez nem egyszemélyes harca a fodrásznak, ez egy csapat, egy szakmai közösség harca azért, hogy megmutassa magát, hogy elismertesse a szakembereit. Mi azért küzdünk, hogy a szakmába vetett hit ne vesszen el, hogy az egyesület mindenkori példája legyen az értékek helyes és közvetlen átadásának. Az a jó, ha úgy kelsz, és úgy fekszel, hogy bár fáradt vagy, de elégedett és mindig kíváncsi a holnapra!

„Nem elég valamit megtanulni, azt át is kell ültetni, az újdonságokat pedig néha nem ellesni kell, hanem kitalálni!”