Papp Péter szó szerint az anyatejjel szívta magába a fodrászmesterség csínját-bínját, hiszen fodrász családba született Hajdúnánáson. A név kötelez, valójában tehát sohasem volt kérdés, milyen pályát, milyen hivatást válasszon magának. Döntése azonban az elmúlt évtizedekben őt igazolta, hiszen a szakma elismerése mellett, számos tanuló kinevelésén túl, több fodrászversenyen való eredményes szereplést követően, a munkáját máig számos vendége egy nagy öleléssel hálálja meg. Nem utolsósorban pedig, Papp Péter lett a Szépítész magazin sztárfodrásza!

- A családotokban majd mindenki a szépítő szakmában dolgozik. Kötelességből vagy elhivatottságból lettél Te is fodrász?

- Már gyerekkoromban szembesültem a hajlakkok és a krémek illatával, vagy az akkoriban használatos dauervíz nem éppen kellemes „aromájával". Mondhatni az anyatejjel szívtam magamba az alapfogások fortélyait. Aztán persze 1983-ban csak elérkezett a tényleges pályaválasztás ideje. Annak ellenére, hogy a fodrászattal addigra már egészen testközelbe kerültem, mégis gondolkodóba estem. Imádtam a konyhában tevékenykedni, ezért akkoriban határozottan kacérkodtam a szakácsmesterség gondolatával. Mivel azonban egy szakács egész nap a konyhában téblábol, ezért úgy döntöttem, hogy inkább a családi szálakat viszem tovább. Mindezt annak ellenére, hogy akkoriban én voltam az egyedüli fiú tanuló a szövetkezetben. A férfifodrászat rejtelmeibe egyébként Rékasi Sándor vezetett be. Ő azonban sajnos már nincs köztünk, de igazi példakép és igen elismert kolléga volt. Rajta lívül még Tárnoki Laci bácsit tartom nagy példaképemnek. A kezdetek kezdetén másfél évet töltöttem az édesanyám kezei alatt, aki nagyon keményen bírált. Ez persze akkor nem esett túl jól, utólag mégis hálás vagyok érte. Valójában tőle tanultam meg, hogy mi az a szakmai alázat, a szakma iránti tisztelet, az elhivatottság. Az iskola elvégzését követően Hajdúböszörményben, majd a katonaság után Hajdúszoboszlón és Debrecenben dolgoztam. 1991-ben szereztem meg a mestervizsgámat, majd rá három évre belecsöppentem a versenyzés világába. A tudásomat a Szabolcs kupán, Debrecenben a Főnix Kupán mértem össze fodrásztársaimmal, ahol eredményesen versenyeztem, később pedig Miskolcon évekig résztvevője voltam a Kézműves Kupának. Ezek az évek meghatározóak voltak a további pályám tekintetében és valószínűleg nem is tartanék ott, ahol, ha nem versenyzem.

- Ki volt az, aki ténylegesen bevezetett Téged a színpadi munka rejtelmeibe?

- Talán Krizsán Győző barátom az, akinek a legtöbbet köszönhetem. Az első fellépésem egy budapesti klubesten volt, amit számos bemutató és fodrászgála követett. Mivel úgy hiszem, ez a szakma az állandó kihívások színtere, ezért nálam egy nap sem telhet el „készülődés" nélkül. Én tényleg mindennap készülök a másnapra! Nem egyszer megtörténik, hogy a vendégem frizurájával álmodok, és már alvás közben is azt tervezem, mi, milyen legyen. Pláne akkor, ha egy menyasszonyi kontyról vagy a már emlegetett színpadi fellépésről van szó.

- Mégis hogy néz ki egy hétköznap az életedben?

- A mindennapjaim a szalonmunkával telnek. Az üzletben viszont mindig feltöltődöm, hiszen a kollégáimmal és a hozzánk szépülni érkezőkkel sokat nevetünk, viccelődünk munka közben. Azt vallom, és a szerint élek, hogy a vendég nem csak frizurát szeretne kapni, hanem szüksége van rá, hogy ki is tudjon kapcsolódni. Azt szoktam mondani, hogy két ember között a legrövidebb út a mosoly. A munkán kívül hetente háromszor hódolok szenvedélyemnek, a jégkorongnak.

- A Revlon cég oktatófodrászaként országszerte számtalan oktatást tartasz. Mi a véleményed a hazai szakemberekről?

- Az itthoni képzésre nem lehet panaszunk, hiszen az alapképzés mellett rengeteg esemény, rendezvény szól a divatszakmában dolgozók számára. Sajnos a munkám során tapasztalom, hogy még mindig kevés kolléga szánja rá az időt és a pénzt a tudás megszerzésére. Alapigazság, hogy amit magunkba fektetünk, azt senki sem veheti el tőlünk. Kevesen látják be, hogy a tanultakat már másnap tudják kamatoztatni, és a befektetett pénz többszörösen megtérül. A Revlonnal, illetve a Frizurás Csoporttal különböző iskolákban, országos szakmai rendezvényeken állandó szereplők vagyunk.

- Mi az, amire a pályád során a legbüszkébb vagy?

- Talán arra, hogy az elmúlt 21 év alatt, a tavalyi Kontyshow-n - melynek az első percétől állandó résztvevője vagyok - a lányom, Eszter haját fésülhettem. Ekkor éreztem igazán, hogy a család és a szakma összefonódott. Persze minden professzionális szinten elkészített frizura és egy-egy megmérettetésen elért helyezés komoly mérföldkő az életemben. Így például az is, hogy a Szépítész magazin „Sztárfodrász kerestetik" versenyén vágás kategóriában győzedelmeskedhettem. Ez azonban nem csupán az én érdemem, hanem az állandó fotósomé, Fodor Böbéé és a sminkesemé, Pócsi Zsuzsáé.

- Mit tartogat még számodra a jövő?

- Továbbra is a céljaim között szerepel az állandó tanulás, mind itthon, mind külföldön. Évek óta járok ki például Londonba, de olaszországi és belgrádi tanfolyamokon is részt vettem már. A jelenlegi szalonom bővítése és az új szolgáltatások bevezetése ugyancsak újabb kihívásokat rejtenek magukban. Azon szerencsések egyike vagyok, akik elmondhatják magukról, a szakmájuk nem más, mint a hobbijuk! Nincs is annál szebb, mint amikor egy vendég mosolyogva, elégedetten távozik az üzletből. Sőt egy-két vendégem úgy fejezi ki a tetszését, hogy átölel. Anyukám szavai pedig még mindig itt csengenek a fülemben; „Egy jó fodrász pénzre kel, pénzre fekszik", ami igaz, hiszen minden nap van bevételünk. Ezt és a szakmában meglelt örömet kívánom sok-sok kollegámnak!

Szöveg: Wágner Szilvia