A „Szürke Eminenciás"
Bálintné Horváth Tünde így jellemezné önmagát. Persze a szó jó értelmében. Örökösen küzd az oktatásért és az oktatók elismeréséért. A lényeget a most mestereiben látja, hiszen ők nevelik a jövő generációját.
- Hogyan kezdődött a pályája?
- Az édesapám mesterfodrász volt. Elsősorban ő szerette volna, ha én is az leszek, ezért már kiskoromban is elvitt magával a rendezvényekre. Mesélte, hogy úgy 5 éves lehettem, amikor felmásztam a színpadra, és a német előadó azt mondta: „Itt a jövő reménysége!" Úgy érzem, az életem ettől kezdve predesztinált volt. Először inkább tovább szerettem volna tanulni, de az első sikerekkel együtt a kedvem is megjött a fodrászathoz. Elsőtől kezdve jártam versenyezni, sőt, harmadikos koromban az a megtiszteltetés ért, hogy az Ipartestület elküldött a magyar bajnokságra, ahova csak végzett fodrászok szoktak menni. Nagyon sokat köszönhetek a Kóka Kati néninek, őt tekintem az egyik mentoromnak, édesapám mellett ő egyengette a pályafutásomat, mert látta rajtam a lelkesedést és a szakma szeretetét.
- Melyek a mostani célkitűzései?
- Több célom is van, de a legáltalánosabb az, hogy elérjük a szakmai oktatás minőségi javulását ott, ahol szükséges. Ez a harc a szabadidőmet is kitölti. Úgy látom, hogy nagyon sok oktató van, aki rengeteg diákot indít el a pályáján, nagyon sok tanulóval ismerteti meg a szakma fortélyait. Jó lenne ezeket az embereket elismerésben részesíteni, hiszen ők nevelik a jövő fodrászgenerációját, sok múlik rajtuk. Sajnálom továbbá, hogy nincs a tantervben pszichológia és szakmai idegen nyelv sem. Emberekkel foglalkozni nagyon szép, de nehéz feladat, pedig a vendég az első ebben a munkában. A nyelvet azért tartanám lényegesnek, mert sok a külföldi hazánkban, és akár gyakorlatnak sem lenne rossz, ha a diákok más országok stílusait is megfigyelhetnék. Sajnos sokan úgy jönnek vizsgázni, hogy nem ismerik a követelményeket. Az ipartestület ezért a zászlajára tűzte, hogy minden hónap utolsó hétfőjén tart egy klubestet, ahova neves előadókat hív meg, a szakma legjobbjait, akik bemutatják a mestereknek és tanulókat, hogy mi a vizsgaszint. Ez a program teljesen ingyenes, szerintem fontos lenne látogatni.
- Ön szerint milyen legyen a pályakezdő?
- A tanulóimnak mindig el szoktam mondani a kedvenc hasonlatomat: A vizsga is pont olyan, mint amikor a jogosítványt kapják meg: ez feljogosítja őket arra, hogy haladhatnak a forgalomban. Ez még nem jelenti azt, hogy tud is közlekedni, a biztos közlekedéshez is a gyakorlat vezet el. Elsősorban ezért azt tudnám tanácsolni a tanulóknak, hogy próbáljanak meg egy tapasztalt szakember mellett elhelyezkedni, aki átsegíti őket a csetlés-botlásaikon. Én több éve már, hogy mindig megtartok egy diákot. Mindig a legszorgalmasabbat, aki a legszebben bánik a vendégekkel. Ehhez látnom kell a szakmai alázatot benne, és az igyekvést. Fejet kell hajtani a náluk többet tudók előtt. Ugyanakkor igazán lényeges, hogy állítsanak magunk elé egy példaképet. Ez erőt ad, ha elfáradnak, és arra ösztönözi őket, hogy minőségi munkát végezzenek.
- Mire a legbüszkébb?
- A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi mindent el fogok érni. Azért, hogy a Kamarában a fodrász szakmai osztály vezetője lehetek, hihetetlen hálaérzéssel és büszkeséggel tölt el. Ez egy jelentős és nagyon megtisztelő feladat, mert az össznépi fodrásztársadalomért kell dolgozni. A másik dolog, hogy 6 éve együtt dolgozom Tárnoki Laci bácsival. Ő szeretné, ha majd nekem adhatná át a tanítási metódusát, azt, ahogyan ő tanít, aki a pedagógus csupa nagybetűvel. Örülök annak is, hogy át tudom adni a tudásomat. Szeretettel, de rá kell mutatni a tanulók hibáira, hogy mindig hibátlan legyen a munkájuk. Igazi sikerélmény, ha ezek után a vendégek mondják, hogy mennyire illedelmesek, figyelmesek és ügyesek a diákjaim. Rájuk nagyon büszke vagyok.
- Mit gondol a mai szakmabeliekről és pályakezdőkről?
- A magyar fodrászok nagyon rugalmasak, és nem irigyek, hiszen nem egyszer előfordult, hogy hazajöttünk külföldről, és az aznap ott látottakat frissiben átadtuk egy bemutatón. Ez nagyon becsületre méltó tulajdonág. Ráadásul nem vagyunk elmaradva más országoktól, tudjuk tartani velük a lépést. Sajnos sok a kontár mostanában. Ez köszönhető lehet az iskola utáni nehéz elhelyezkedésnek, a nehéz harcnak a vendégkörért. Sokan nem tartják meg a tanulóikat, és nem is támogatják eléggé őket. Fizetniük kell a diákok után, ezért sokan csak vállalkozóként fogadják oda őket. Ez viszont a pályakezdőknek nagy anyagi teher. Emiatt otthagyják a szakmát, házakhoz járnak, és így próbálnak megélni. A kör bezárul, mert így a rendesen fizető szakmabeliek járnak rosszul. A fodrászat a szorgalmasak mestersége. Sok szakmát tudnék mondani, ahol ugyanannyi munkával sokkal több pénzt lehet keresni, nem érdemes azért fodrásznak állni, mert valaki sokat akar keresni. Ez nem az a szakma, ezt a munkát szívből kell végezni.
Szöveg: Pálmai Eszter
Fotó: Dala Gábor