Vas a hajban

 

 

Persze nem akármilyen, hanem olyan, amivel könnyedén formázhatunk igazán trendi göndör fürtöket - akár a szögegyenes hajunkból is. Igaz, hajsütővassal bánni tudni kell, nem véletlen tehát, hogy ismét az oktatások és továbbképzések eleme lett a „vas".A hajsütővas történetéről és használatának szabályairól Fátrai Krisztina fodrászmesterrel beszélgettünk.

 

 

Elég csak megnézni egy ókori görög szobrot vagy képzőművészeti alkotást. Láthatjuk, hogy szinte minden ember göndör hajjal van ábrázolva. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az ókori görögök mind egytől egyig göndör fürtökkel születtek volna. Inkább azt, hogy már akkor ismerték azt az eszközt, amivel az egyenes szálú hajból göndör fürtöket készítettek. Ám talán ennek legékesebb bizonyítéka maga a fodrászok elnevezése, akiket „kalamisztrának" hívtak. Ez az elnevezés pedig a „kalamisz", vagyis a sütővas nevéből ered. Igaz, akkoriban ez egy egyágú vasat jelentett, ám ha a kor „fodrászait" is erről az eszközről nevezték el valószínűsíthető, hogy mindennapos volt a használata. Ám a göndör fürt nem csak e kor divatja volt, hiszen tulajdonképpen minden korban ezzel az eszközzel hullámosították, göndörítették a hajakat. A huszadik század elején jött divatba a nők rövidre vágott frizurája, és vele együtt a Marcell hullám, melyet szintén sütővassal készítettek, és elkészítése komoly szakmai tudást igényelt - és igényel ma is.

Természetesen a haj hullámosítását nem csak hajsütővassal lehet elérni, hanem kémiai úton, például dauervíz alkalmazásával. Ezt kémiai hullámnak nevezzük, míg a fizikai hullámot a hő hatásával, hajcsavaróval, kefével, hajsütővassal érjük el. Vannak ugyanakkor olyan frizurák, melyeket nem lehet mással, csak hajsütővassal elkészíteni. Ilyen például a már említett Marcell-hullám, de a jellegzetes „Charlie" frizura is sütővassal készül! Az elmúlt évtizedben a szalonokból kiszorult a melegvas, ennek elsősorban az az oka, hogy a kilencvenes években nem a göndör haj volt a trendi. Éppen ellenkezőleg, a haj simításán, vasalásán volt a hangsúly, aminek elkészítéséhez szintén a hajsütővas egyik „módosulatát", a lapvasat használtuk és használjuk jelenleg is. Mostanában ugyanakkor, amikor ismét kezd divatba jönni a göndör haj, egyre inkább visszatér a fodrász szalonokba a hajsütővas. Tudni kell azonban, hogy a hajsütővassal akár visszafordíthatatlan károkat is lehet okozni, éppen ezért körültekintéssel kell használni.

Megkülönböztetünk elektromos és tűzön melegített sütővasakat. Nyilván az elektromos változat nem forrósodik fel annyira, de nem is ajánlott a maximum hőmérsékletre állítani! A hajsütővas használatának vannak alapvető szabályai, melyeket mindig be kell tartani. Ilyen például a hőfok. Nem szabad 200 celsius foknál többre melegíteni a vasat. A legideálisabb a 160 celsius fok körüli hőmérséklet. Nagyon oda kell figyelni a haj feltekerésére, mert ha megtörik a haj, és a hő hatására így rögzül, akkor visszafordíthatatlanul törik meg. Szintén károsodást okoz, ha a hajat túl hosszú ideig tartjuk a sütővason, mert ezáltal a haj elveszíti a nedvességtartalmát, és ez szintén maradandó károsodást jelent. Ha a haj színe hajsütővas használata után mattá válik, egyértelmű, hogy károsodott a haj szerkezete. Természetesen, ezek a szabályok a lapvasra is érvényesek, használói számára ajánlott a hajvég ápoló olajak alkalmazása is.

A hajsütővas hőmérsékletét ellenőrizhetjük a csuklónk belső részén, illetve a szánk fölé emelve érezhetjük, hogy nem túl forró-e.

Ideális, hogy hajsütéskor - optimális hőmérséklet esetén - a haj feltekerése után tízig számoljunk el magunkban, és ekkor csavarjuk ki a hajat, de itt is oda kell figyelni például a világos hajúakra, mert egy szőke haj esetén elég hatig számolni a kívánt eredmény elérése érdekében.

Szöveg: Velczán Julia

Szakértő: Fátrai Krisztina fodrászmester