Tudósok kutatják folyamatosan, hogy mi a hosszú élet titka. Természetesen a dolog sokösszetevős, ám egy közös pont minden hosszú életet megélt ember életében van, és ez a munka. Ez a gondolat jutott eszembe akkor, amikor Kőszegi Ferenccel - vagy ahogyan a szakma ismeri, Franyóval - beszélgettem. Amikor kimondja, hogy 1919-ben látta meg a napvilágot... Őszinte csodálkozásomat nem is palástolom. Miért tenném? Velem szemben ül egy energikus, mosolygós, vidám ember, akivel öröm beszélgetni.

Több mint hetven éve dolgozik fodrászként. Temesváron született, és élt a családjával, mégsem látta ott a boldogulását, ezért aztán egy szép napon úgy döntött, átnéz ide, a határ másik oldalára. Persze ez az akció nem volt veszélytelen, de megérte. Mert hogyan is élhetne és dolgozhatna egy olyan országban, ahol leköpködik azt, aki magyar, vagy magyarul szólal meg. Így aztán Franyó élete és fodrász karrierje itt folytatódott. A kérdés, hogy miért lett fodrász adott, hiszen a családjából senki sem az. Ám vannak, akik úgy születnek, hogy szinte a vérükben van az, amivel aztán egész életükben foglalkozni fognak. Nos hát, Franyó már tízévesen azért cibálta a lányok haját, hogy megnyugtassa őket a felől, hogy ő fodrász lesz.

Budapesten kezdte meg pályafutását, és mindjárt a sztárok világába csöppent. Az Andrássy úti fodrászszalon ugyanis a szomszédos Operaház és Moulin Rouge művészeinek és primadonnáinak lett állandó törzshelye, hiszen dolgozott ott egy igen megnyerő külsejű fiatalember, aki ráadásul értette a szakmáját. Mezey Mária, Honty Hanna, hogy csak két nevet említsük azok közül, akiknek ő volt a hajszobrásza...

Államosításkor az akkor induló WELLA szalonjának lett a vezetője. Harminc fodrásznővel dolgozott együtt, gyakorlatilag reggeltől estig. Közben pedig versenyről versenyre járt, és a szolgálati útlevél sem a fiókban porosodott, bejárta a világot Párizstól Luxemburgon át az Egyesült Államokig - 1971-ben New York-ban is járt. Franyó közreműködésével akkoriban hazánkban is a legkorszerűbb festékkel festhették a hölgyek haját. Persze ez nem csoda, hiszen a festés és a vágás a mindene. Ötvenöt éves volt, amikor a legnagyobbtól, Sassoon mestertől tanulta a Sassoon vágástechnikát. De még ez sem volt elég. Ment és ment, részt vett minden versenyen és bemutatón, amin csak lehetett. Zsűrizett és oktatott, hogy továbbadja a szakma csínját-bínját és szeretetét az utánpótlásnak. Egykori tanítványai ma már a legnagyobb fodrászmesterek - bizonyítandó, hogy nem volt hiába. Soha nem akart saját üzletet nyitni - és soha nem akart elmenni ebből az országból. A miértre helytálló a válasza: egyszer életében elég volt úgy magyarnak lenni, hogy bántották érte. Itthon van itthon. Pénzhajhász pedig sohasem volt, számára többet ér a szakmai siker, mint a pénz.

Franyó 88 éves... Ötvenhét éve tagja a Wella csapatának. Hatvanévesen lett nyugdíjas, de ez nem változtatott semmit, hiszen még ezt követően is éppúgy dolgozott, mint annak előtte. Mint most. Minden bemutatón ott van, és figyel, és tanít. A véleménye azonban a mostani fodrásztanulókról nem éppen fényes. Mint mondja: „Ha valaki lusta, abból nem lesz semmi. Ha egy fodrász nem jár versenyre, bemutatóra, akkor hogyan akar naprakész lenni? Hogyan fogja tudni elkészíteni a vendége által elvárt frizurát? Sehogy... Márpedig a mostani fiatalok - tisztelet a kivételnek - lusták, és nem érdeklődnek úgy a szakma iránt, mint ahogyan kellene.

Pedig „a szakmát szeretni kell, de nagyon. Másképp nem megy".

Fotó: Varga Imre
Szöveg: Velczán Julia