„A magyar szakemberek világszerte megállják a helyüket, nagyon kreatívak, és könnyen elsajátítják a legújabb módszereket, technikákat. Persze ehhez személyes igény is kell, nem eshetünk abba a csapdába, hogy megelégedünk azzal, amit addig megtanultunk” –mondta Mátyás Éva, akivel pályájáról és a szakmát érintő meglátásairól beszélgettünk.

– Hogyan sodort e szakmához az élet?

– Több mint 23 éve vagyok már a pályán. A férjemnek Mátyás Gézának, aki fodrász, állandó vendége volt Zoltán Erika akkoriban. Ő volt az országban az első nő, aki műkörmöt hordott. Akkor még Magyarországon nem voltak körmösök, ő is külföldön készíttette el magának. Erikának nagyon tetszett ez az új szépészeti szolgáltatás. Mindenképpen azt szerette volna, hogy itthon is lehetőség nyíljon műkörömépítésre, ezért aztán Ausztriában elsajátította a szakma fortélyait, itthon pedig megnyitotta az elsők közt saját szalonját, ahová vállalkozó kedvű, megbízható fiatalokat keresett. Rögtön jelentkeztem is hozzá. Akkor még nem voltak magyar tanfolyamok, és az anyagokat sem tudtuk itthon megvásárolni. Autodidakta módon kezdtem el kitanulni a szolgáltatás csínját-bínját. Erika sokat segített, ő mutatta meg az alapokat, de később az Eurovíziós Dalfesztivál miatt hanyagolnia kellett a szalont, és minket. Ezért egyre többször mentem például anyagot vásárolni. Később az osztrákoknál beindultak a szakmára épülő tanfolyamok. Ezek általában egy-egy napot is igénybe vettek, amire nem sokan tudtak kijárni. Szerencsémre azonban a férjem fodrász mivoltából következően többször is kimehettünk Ausztriába. Ez egy 5-6 évig így ment, amíg hozzánk is elértek a „nyugat” technikái. 2007 februárjától egy kiváló anyagmárka kizárólagos forgalmazója lettem tulajdonostársammal, Gacsal Máriával. Pár év alatt mondhatom bártan, mi magyarok „körömnagyhatalommá” nőttük ki magunkat – osztrák kollégák máig is sokszor emlegetik, hogy milyen dinamikusak is a mi körmöseink. Nincs is még egy ország, ahol ennyi Európa-bajnok lenne, mint nálunk – erre igazán büszkék lehetünk.

– A szakma mai összetételével az a gond, hogy a fiatalok többségében nincs meg a kellő alázat. Ez sajnos nem csak a körmösökre igaz, hanem ugyanígy elmondható a fodrászokról, és a többi szolgáltatást nyújtó dolgozóról. Rendezvényeken gyakran hallom a szépipar többi ágát képviselő kollégámtól is, hogy nincsenek megelégedve az új generáció hozzáállásával. A legtöbben arrogánsak, nemtörődömök, nem adják meg a tiszteletet sem a náluk idősebb, tapasztaltabb kollégáknak, sem a vendégeiknek. Elvégzik a munkájukat, de nem akarnak fejlődni, tanulni a többet tudó társaiktól, és „fúrják” a másikat, sokszor ok nélkül, pusztán irigységből. Hozzám is tértek be olyan vendégek, akik meglepődve vették tudomásul, hogy a körömépítési folyamat nem fáj! Megdöbbentő, amikor olyan pályatársakról mesélnek, akik fél óra alatt építik meg mind a 10 körmöt, majd már hajtják is el a vendéget, vagy vérzés nélkül nem is képesek végrehajtani a munkájukat. Más magatartással kellene a versenyekhez is hozzáállniuk a fiataloknak. Van olyan, akit dicsérni kell, nyugtatni, van, akit ez kicsit többre sarkallni, hogy többet tudjon kihozni magából. Az ember élete egy verseny, ha úgy vesszük: rengeteg dologért meg kell küzdenünk, és ha egyszer elbukunk, akkor sem szabad letörnünk, és feladnunk az addigi dolgainkat. Mindig tudni kell emelt fővel viselni a negatív fogadtatásokat is, még akkor is, ha nem értünk egyet az eredménnyel.

– Én mindig arra gondolok, amikor szolgáltatok, hogy fordított esetben mit várnék el, várok el egy másik szakembertől. Úgy állok a vendégeimhez is, akiken a megélhetésem múlik, akik megbíznak bennem, és akik sokszor csak azért látogatnak meg, hogy kibeszélhessék magukat, vagy kikapcsolódhassanak, ahogy én is szeretném, hogy hozzám álljanak. Nem adok se többet, se kevesebbet. Fontosnak tartom továbbá, hogy egy szakember megtanulja megismerni az embereket. Tudja felmérni azt, hogy mikor kinek mire van szüksége. Ne fárasszuk őket felesleges csevegéssel, ha fáradtak, és ne üljünk néha csendben, ha kérdeznek minket. Mi sokszor kedveskedünk a vendégeinknek bizonyos alkalmakkor, így például nőnapkor: a szalonunk férfi tagjai virággal köszöntik női látogatóinkat március 8-án, vagy Valentin napon csoki szíveket vásárolunk nekik. Apróság, de felvidítja őket. Persze, ez nem minden – egy szolgáltatásban több kell, mint a viselkedési normák alkalmazása és az odafigyelés. Egy körmösek nagyon sokat kell, hogy számítson a fejlődés is. Nem kreálhatunk mindig ugyanazon séma szerint, ugyanazzal a technikával… A jó munkához pedig idő kell, ahogy a mondás is tartja. Ha valaki azt mondja, hogy nem ér rá beülni egy vagy két órára hozzánk, akkor megmondjuk neki, hogy olyan dolgot kér, aminek a végeredménye egy összecsapott munka lenne, amiért nem vállalunk felelősséget. Az a célunk ugyanis, hogy annyira elégedett legyen a vendég, hogy havonta meglátogasson minket, és évekig visszatérjen, így folyamatos megélhetést biztosítunk magunknak. Nem utolsósorban pedig mindenkinek ki kell választania a személyéhez leginkább illő, minőségi anyagokat, amikkel a mindennapokban dolgozni tud – ami a saját igényeit is kielégíti, és a munkáját is kiegészíti. Ha valaki magára talál a hivatásában, és örömét leli a munkájában, elégedett, állandó vendégköre van, az már jó irány ahhoz, hogy elismert név lehessen a szakmájában.

Szöveg: Pálmai Eszter
Portré: Dala Gábor