Az alkotás számít
Mészáros Krisztina tizennégy éve van a pályán. Ezalatt az idő alatt már sokmindent elért a szakmában, igaz, ő az előrejutás „csendesebb" módját választotta. A mindennapi rutinmunka mellett oktatja a leendő szakembereket, ezen kívül napról napra elkápráztatja vendégeit ötletes és gyönyörű munkáival. Az alkotási kedv hajtja, ebben tudja leginkább kibontakoztatni kreativitását.
- Honnan jött az ötlet, hogy ezt a szakmát válaszd?
- Vonzalmam a szakma iránt már gyermekkoromban jelentkezett. Akkoriban mindig csodáltam anyukám kezét, mert mindig szép, hosszú, lakkozott körmei voltak, és mindig odafigyelt arra, hogy ápoltak legyenek a kezei. Később egyre inkább foglalkoztatott, hogy az enyémek is olyan szépek legyenek, mint az övé. Szerencsés vagyok, mert erősek a körmeim, és így mindig szépen ki tudtam őket lakkozni. Később már a barátnőim is rámbízták a lakkozást, bár közülük nem volt mindenki olyan szerencsés, mert gyakori volt, hogy letört a körmük. Ez is inspirált arra, hogy ezt a szakmát válasszam, és megtanuljam, hogy hogyan lehet azoknak is szép és ápolt körme, akiknek a természet nem adta ezt meg. Eredetileg van még egy vendéglátó és kereskedelmi végzettségem is.
- Mire van leginkább igény mostanában?
- Tizennégy éve, amikor a pályára kerültem, sokan nem szerették, igazából nem is ismerték, hogy hogyan lehet természetes hatású, vagy rövid francia körmöt építeni. Én ezzel kezdtem a pályát. Ezen kívül gyakori volt, hogy a beszakadt és letört természetes körmöt pótoltam, javítottam. Mára már divattá vált a francia épített köröm, mivel természetes hatást kelt, és nem túl feltűnő. Vannak extravagáns vendégeim is, ők a különleges, egyedi díszítéseket kedvelik, és a hosszú körmöket.
Szeretem kipróbálni az új eljárásokat, és szeretem, ha szárnyalhat a fantáziám. Figyelemmel kísérem az új trendeket, a divatot és díszítési módokat, és persze a saját ötleteimet is szívesen készítem el.
Szöveg: Szilágyi Katalin
Fotó: Dala Gábor