- tartja Malekné Vigh Mária, a 2005-ös Szalonverseny első helyezettje. A pilisszentiváni műkörmös vendégköre igen kiterjed, még Győr mellől, Szilről is járnak hozzá. Zselés technikájával azonban már nem csak a vendégei, hanem a szakma elismerését is kivívta.

 

 

 

- Mióta készültél erre a pályára?

- Igazából ezt nem lehet meghatározni. Tudatalatt szerintem mindig is.Tini koromban,amikor még nem voltak színes körömlakkok hibajavítókkal ügyeskedtem, majd a barátnőmmel elkezdtük egymásnak festegetni a körmeit. Komolyabban 12 éve kezdtem érdeklődni a szakma iránt. Azóta sokat tanultam, és több tanfolyamot,iskolát is elvégeztem. Minden rendezvényen ott vagyok, azért fontos ezeken részt venni, mert folyamatosan fejlődni kell, lépést tartani a cégekkel és az újdonságokkal. Ezeken több szakmabelivel is összeismerkedtem, sok barátságot kötöttem. Többükhöz el is mentem, megcsináltattam velük a körmeimet és mindenre rákérdeztem, hogy miért így vagy úgy csinálják. Nagyon segítőkészek voltak, nekik is köszönhetem a sikeremet.

- Mikor indultál először a Szalonversenyen?

- Három éve. Akkor még nem is tudtam igazából, hogy mire számítsak, inkább csak a kíváncsiság hajtott. Ráadásul többen is mondták, hogy nevezzek, hiszen ekkora vendégkörrel biztosan szép a munkám. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy rögtön negyedik helyezést értem el. Annyira extázisos állapotban voltam, hogy nem emlékszem rá, hogy jutottam aznap haza. Következő évben sokat vártam ettől a versenytől, de rá kellett döbbennem, hogy nem lehet így hozzáállni, hiszen az akkori munkám nem sikerült úgy, ahogy kellett volna. Tavaly épp ezért nem vártam már semmit, és nagyon meglepett, amikor az első helyen meghallottam a nevemet. Ráadásul zselés technikát alkalmaztam, és a szakmában az a hír járja, hogy ezzel nem lehet nyerni, mert a mesterek épített porcelánnal indulnak. És mégis...

- A vendégeid is örültek a sikerednek?

- Persze! Ha versenyzek, folyamatosan hívnak. Azért is nagyon büszke vagyok rá, hogy zselével győztem, mert mindig azt mondom nekik, hogy azért szeretnék elismerést kapni, amit rajtuk csinálok, hiszen olyan jó látni, amikor felállnak az asztaltól, és ragyog az arcuk a boldogságtól, hogy valami szépet kaptak. Hozzám a vendég hozza a vendéget. Felemelő érzés alkotni, és örömet okozni. Szakmai mivoltában ennél nincs is gyönyörűségesebb érzés.

- Hogyan készülsz a versenyekre?

-Munkával. Napi 12 órát dolgozom,és heti szakaszokban tökéletesítem a munkám.
Pl. egy hétig a mosolyvonalamat finomítom, majd a következő turnusban az anyagfelhordásra koncentrálok.Ezeket a technikákat speciális képzéssel,és sok gyakorlással mindenki elsajátíthatja. Sosem szabad egy szinten megmaradni,sosem mondhatjuk azt, hogy valami tökéletes. Én is igyekszem tudásomat továbbfejleszteni,ezért a közelmúltban, Torsten Merkl nemzetközi oktatásain vettem részt, és csatlakoztam a Tama Cosmetics szakmai csapatához, így lehetőségem nyílik, hogy minden érdeklődőnek átadjam tudásomat. Ebben a szakmában sosem mondhatjuk azt, hogy valami tökéletes!

- Van jellegzetes, rád valló momentuma a munkádnak?

- Talán a vonalvezetésem. Előfordult már, hogy Budapesten felismerték a munkámat. Persze idomulok a vendégeim igényeihez is - egy-két óvatos kérdéssel meg lehet ismerni a velem szemben ülő ízlésvilágát, ami általában hasonlít az enyémhez. Én leginkább a rózsaszín, a halványlila, a fehér és az ezüstösen csillogó színeket kedvelem, bár a piros és francia körmöknél kevés szebb van. A vendégeim is leginkább ezeket igénylik, szolid díszítéssel. Könnyen ráhangolódunk egymás ízlésvilágára.

- Szerinted mi szükséges ehhez a munkához?

- Alázat, ez az elsődleges. Alázat azzal szemben, amit csinálsz, és alázat a vendégeiddelszemben. Őket nem csak tisztelni kell, hanem egyben a barátjuknak is kell lenni, meg kell hallgatni a titkaikat, és éreztetni velük, hogy számíthatnak rád. Persze én nagyon ember centrikus vagyok, ezért nem is jelent gondot egy hullámhosszra kerülni velük. Sosem tudok csendben ülni az asztal mögött. Sokszor bejön a vendég, szomorú, lehangolt, problémái vannak. Én mindig arra törekszem, hogy mosolyogva távozzon és elégedetten. A férjemmel,aki szintén tanulja a szakmát és együtt dolgozunk, nagyon bohém emberek vagyunk, igyekszünk kellemes, vidám légkört teremteni a szalonunkban. Gyakorlati megközelítésből pedig mindenképpen szükséges szeretni a munkádat, és becsülettel végezni azt. Soha meg nem állni, mindig tanulni.

Szöveg: Pálmai Eszter
Fotó: Dala Gábor