Meghívó

SZERETETTEL MEGHÍVJUK
A MOSZI Országos Kéz- és Lábápoló, Műkörömépítő Ipartestület
HAGYOMÁNYOS SZAKMAI KONGRESSZUSÁRA,
a szakma és a tudás legjobb műhelyébe, az árusítással egybekötött
SZAKMAI KIÁLLÍTÁSRA,
valamint ORSZÁGOS VERSENYEKRE:
Országos Lábápoló Versenyre, Országos Körömépítő-, és Díszítő Versenyre
Időpont:
2009. október 4. (vasárnap) 9 óra
A szokásos helyszín:
ELTE Egyetemi Kongresszusi Központ
(Budapest XI., Pázmány Péter sétány 1/a.)

 

MEGKÖZELÍTHETŐ:
A 4-ES, VAGY 6-OS VILLAMOSSAL A PETŐFI HÍD BUDAI HÍDFŐIG,
VALAMINT GÉPKOCSIVAL (PARKOLÁSI LEHETŐSÉG VAN).

  • 9 óra 50 perckor Ünnepélyes megnyító
    Balogh Lajosné elnök
  • Nemzetközileg sikeres szakemberek trükkjei Twixitől
    Váradi Szabina (Bécsi verseny díszítő bajnoka)
  • Ahogy a „ lábgyógyászat „ egy német Podológusnál, nemzetközi szaktekintélynél történik
    Fritz Bittig - államilag elismert podológus, szakoktatója az orvosi pedikűrnek és a podológiának.
    Fritz Bittig az előadás után a MOSZI standján bemutatókat tart és várja az érdeklődők kérdéseit.
  • A Kéz és lábápoló, műkörömépítő tevékenység etikai vonatkozásai
    - avagy az előírásoknak megfelelő tevékenység végzése - műhiba veszélyek
    Bakos Aranka (2007. év Esztétikai Pedikűr I. helyezett,
    2007. év Kombinált pedikűr II. helyezett,
    2007. év Pedikűr Magyar Bajnokság III. helyezett
  • Benőtt köröm szépségápolásként… „Gyönyörűnek már könnyű”
    Torács Béla (lábápoló szakember, az Ipartestület szakoktatója),
    Cséffalvay Bea (2008., 2006. Tiétek a pálya I. hely, 2003., 2002. Országos Lábápoló Bajnok)
    Kerekesné Szabó Andrea (2008. évi Országos Lábápoló Versenyek II. helyezett,
    2007. évi Tiétek a pálya szárnyal a fantázia I. helyezett,
    2007. és 2005. évi Országos Lábápoló Versenyek Bajnoka,
    2006. évi Országos Kézi Pedikűr Veseny III. helyezett)
  • Egy orosz iskola európai képviselőjének díszítése
    Balogh Nikoletta (többszörös díszítő szlovák bajnok, építő cseh bajnok)
  • Különleges díszítések magyar módra
    Mészáros Krisztina (Nail Art verseny különdíj)
  • Díszítő verseny bemutatóval egybekötött eredményhírdetése
    Díszítő verseny zsűrije és háziasszonya
  • Extra formák a műkörmök világában
    Neves szakemberek közös produkciója (meglepetés)
  • Vigyázz magadra, belőled csak egy van…
    Kerekesné Szabó Andrea (2008. évi Országos Lábápoló Versenyek II.helyezett,
    2007. évi Tiétek a pálya szárnyal a fantázia I. helyezett,
    2007. és 2005. évi Országos Lábápoló Versenyek Bajnoka,
    2006. évi Országos Kézi Pedikűr Veseny III. helyezett),
    Cséffalvay Bea (2008., 2006. Tiétek a pálya I. hely,
    2003., 2002. Országos Lábápoló Bajnok),
    Czipauer Barbara kéz- és lábápoló, műkörömépítő szakember,
    Fegyverneki Jánosné Magdi kéz- és lábápoló, műkörömépítő szakember, ipartestületi szakoktató, szakorvosok bevonásával (bőrgyógyász, szemész, tűdőgyógyász, ortopédus, nőgyógyász, kineziológus)
  • Díszítés művészete
    Fekete Zsuzsa (Hétszeres magyar bajnok, kétszeres Európa Bajnok, Olimpiai Ezüstérmes),
    Vétek Nikoletta (2008. Körömolimpia 6. hely.,
    2007. Országos Körömépítő Verseny - zselé I. hely)
  • Ecsetek +Technikák = művészi nailart
    Újvári Barbara (2008. Országos Díszítő Verseny I. hely,
    Borsod Kupa I. hely),
    Czipauer Barbara kéz- és lábápoló, műkörömépítő szakember,
    Kalmár Krisztina (2009. Frankfurti Nemzetközi Nail-Art Kupa 1. hely,
    2008. Nail-Art Magyar Kupa 3.hely)
    Csörgőné Kiss Krisztina díszítő mester
  • Pedikűr verseny eredményhírdetése
    Pedikűr verseny zsűrije és háziasszonya
  • Ipartestületi díjak átadása
    Ipartestület Elnökségének tagjai
  • Építő verseny bemutatóval egybekötött eredményhírdetése
    Építőverseny zsűrije és háziasszonya

A változtatás jogát fenntartjuk!

Jegyek a helyszínen megvásárolhatók:
Belépőjegy: 1.600.- Ft
Ipartestületi tagoknak: 1.100.- Ft

A kongresszussal és a versennyel kapcsolatos további információk:
Szakmai Ipartestület
1074 Budapest, Hársfa utca 12.
Tel./fax: 06-1-321-2399,
www.moszi6.hu,
e-mail: kezlab@moszi6.hu

Minden szakembert és kedves érdeklődőt szeretettel várunk!