Újabb kihívások előtt

 

 

Öt éve dolgozik Budapesten a kéz- és lábápoló, műkörömépítő szakmában, a szeptember 9-én, a Körömkongresszus keretein belül megrendezett, Lábápoló Versenyen első helyezett lett, következő célja pedig egy oktatói tanfolyam elvégzése, mely lehetőséget nyújt számára, hogy tudását kezdő kollegáinak átadhassa. Kerekesné Szabó Andrea a szakma szerelmese, leginkább talán a pedikűré.

 

.– Miért döntöttél e mellett a munka mellett, hiszen ezt megelőzőleg már volt egy szakmád?

- Szőlő- és gyümölcstermesztést tanultam, de sajnos ebben nem dolgozom, hiszen meglehetősen vidékhez kötött. Később, amikor GYES-en voltam jött a lehetőség, hogy kéz- lábápolást és műkörömépítést tanuljak. Így ezt az itthon töltött időt tanulásra és gyakorlásra használtam. Szerettem volna olyannal foglalkozni, amit egyedül viszek véghez, ami után közvetlenül visszajelzést kapok, ami gyors sikerélményt ad.

- Volt olyan pillanat, hogy megbántad a választásodat?

- Soha. Ugyanakkor tisztában kell vele lennem, hogy bárki könnyen pótolható. Ha az ember csak egyszer is nem elég kedves, nem elég szolgalelkű, nem elég szakszerűen végzi a munkáját, esetleg hosszabb időre megbetegszik, akkor a vendég egyszerűen keres, és nagyon gyorsan talál egy másik szakembert.

- Ezek szerint meglehetősen telített ez a szakma?

- A pedikűr része még nem is annyira, de a műköröm igen. Viszonylag kevesen dolgoznak kéz- és lábápoló, műkörömépítőként, inkább csak műkörömépítést vállalnak, esetleg manikűrt. Azt látom, a szakma nagyjai is mesélik, hogy régebben nagyobb kultúrája volt a pedikűrnek és a manikűrnek egyaránt. Ma már talán kevesebben engedhetik meg maguknak, így nagyrészt azért jönnek hozzánk pedikűrösökhöz, ha valamilyen általuk nem kezelhető probléma van a lábukon. Esztétikai pedikűrre főleg nyáron van igény.

- Minden esetben szakemberekről beszélhetünk?

- Sajnos nem. Hogy dolgozhasson, természetesen mindenki elvégzi a szükséges iskolát, ami nagyon jó elméleti tudást biztosít, de ez még nem elég ahhoz, hogy jó valaki szakember legyen. Az állandó gyakorlás, a továbbképzések elengedhetetlenek. Ebben a szakmában csak az léphet egyről a kettőre, aki nem sajnálja az időt és a pénzt, a fórumokon ott van, figyel, újabb és újabb kihívások elé állítja magát, és nem szégyell kérdezni.

- Számodra mi volt eddig a legnagyobb kihívás?

- Állandó kihívásban élek, de most szeptemberben, a Lábápoló Versenyen szántam rá magam először, hogy a szakértő kollégák előtt is bizonyítsak, valamint sokat jelentett, hogy idén az esztétikai pedikűr számmal is bővült a verseny. A szakmában nem hangsúlyozzák kellően a díszítést, a szépítést, de azt gondolom, hogy a vendég igenis igényli, hogy napról napra szebb és szebb legyen. A látvány rendkívül fontos, ugyanúgy ahogy a gyógyászat is, de amennyiben valakinek problémamentes például a lába, akkor már csak a díszítés marad hátra.

- Milyen távlati terveid vannak?

- Egyelőre nagy változásokban nem gondolkodom. El szeretném végezni a Kamara oktatói képzését, mert úgy hiszem, mindig van még mit tanulni, és szeretném a tudásomat a legeredményesebb módon átadni másoknak. Ha pedig lesz rá lehetőségem, és megkeresnek iskoláktól, másodállásban örömmel oktatnék, leginkább a pedikűrt.

- Milyen újdonságokat, milyen fejlődést látsz a pedikűrben?

- A gépesítés rendkívül fontos, de sajnos egyelőre a legtöbben nem engedhetjük meg magunknak, hogy új gépeket vásároljunk. Ehhez nyújthatna segítséget a Kamara vagy esetleg az állam, teljesíthető hitelek formájában. Tudjuk, hogy kézzel valójában minden megoldható, de időben és fizikai megterheltség szempontjából nélkülözhetetlen ma már a géphasználat. Továbbá fáradságot nem kímélve dolgozni kellene rajta, hogy erősödjön az orvos-pedikűrös kapcsolat, hogy jobban és eredményesebben tudjunk együtt dolgozni, ami a közös cél érdekében elengedhetetlen. Ami mégis a fejlődés egyik leglényegesebb lépcsőfoka, melyet sokan nem mernek meglépni, az a népszerűsítés és az előrelépés. Népszerűsíteni a szakmát, a versenyeket, bátran részt venni rajtuk, megadni önmagunknak a fejlődés lehetőségét.

Szöveg: Wágner Szilvia
Fotó: Dala Gábor