Hová tart a kozmetikus szakma? Milyen volt a 70-es, 80-as években, s milyen ma kozmetikusnak lenni? Milyen hibákba nem szabad beleesnie a lelkes pályakezdőknek? Mindezekről Báthoryné Gellért Katalint kérdeztük.

– Hogyan kezdődött a pályája?
– Azt mondhatnám, hogy nehezen, hiszen nagyon színvonalas, szép és jól felszerelt kozmetikában voltam tanuló, s így azt hittem, minden kozmetika ilyen. Akkor úgy véltem, hogy ha önállóan dolgozom majd, mindenki nekem fogja küldeni a vendéget. Nagyot tévedtem! Rá kellett jönnöm, hogy ez nem hullik az ölembe magától, ehhez először bizonyítanom kell. Ezzel együtt elhatároztam, hogy egy különleges kozmetikát fogok kialakítani, hogy egy kicsit rejtélyes legyek a vendégek számára, hogy meg akarják ismerni az egyéniségemet, próbáljanak ki, s hogy különlegesen jól érezzék magukat. Szerettem volna, ha ők is meglátják a munkám értelmét, s ezért akarjanak hozzám járni. Ebből a szempontból nem volt könnyű akkoriban, mert amikor kezdtem a szakmát, szövetkezetek, állami üzletek voltak, ahol nehéz volt a saját igényeinknek megfelelő színvonalat megteremteni, illetve elérni, hogy segítsenek azt megteremteni nekünk, de – mivel „amilyen a kozmetikus olyan a vendégköre” – elég kreatívak voltunk, sok mindent sikerült megvalósítottunk.

– Milyen elveket követett munkássága során? Milyen tulajdonságokkal kellett felvérteznie magát ahhoz, hogy ilyen magas színvonalon végezhesse a szakmáját?
– Elsősorban igyekeztem mindig korrekt lenni. Vigyázni arra, hogy kolléganőimre rosszat, dehonesztálót sose mondjak. Egyrészt ez nem lett volna etikus, másrészt pedig sok segítséget kaptam tőlük, amire nagy szükségem volt, hiszen azzal, hogy elvégeztem a kozmetikusiskolát, a szakmai gyakorlati tudásom még nem volt hibátlan. Mindig empatikus voltam, bár az elején még nem ismertem különböző ember-típusokat, akikkel, nap, mint nap találkoztam a kozmetikában, de fontos volt az is, hogy ne csak a vendégekhez, a kollégáimhoz is tudjak alkalmazkodni. Rendkívül türelmesnek kellett lennem, és mindmáig annak kell tudnom maradni. Minden vendégem újabb kihívásnak számít: mindig izgultam, hogy vajon megfeleltem-e az igényeinek? Vajon jól dolgoztam-e? Vissza tér-e hozzám? Nevetségesnek tűnhet, de még a mai napig bennem van ez a drukk. Megmaradt. Ez ösztönöz arra, hogy az üzletemet olyan színvonalon tartsam, és a munkatársaim olyan felkészültek legyenek, hogy a vendég ne akarjon elmenni, illetve hogy engem ajánljon a barátainak, ismerőseinek.

– Miben volt más akkoriban és mostanában a szakmában dolgozni?
– Ha összehasonlítom a mai és a régebbi (70-es, 80-as évekbeli) életvitelt, akkor azt kell mondjam, akkoriban könnyebb volt kozmetikusként dolgozni. Azokban az időkben olyan alacsony árakon dolgozhattunk ugyanis, hogy a kozmetika mindenki számára elérhető szolgáltatás volt, s így az első 10 évem alatt, amit egy kőbányai állami üzletben töltöttem, rengeteg vendégem volt a közeli téglagyárból, sörgyárból, a borászati kutatóból és a gyógyszergyárból. Nagyon büszke vagyok erre az időszakra – ezalatt volt alkalmam igazán megtanulni a szakmát! Nagyon sok, problémás bőrt kellett kezelnem, ami sok sikerélménnyel gazdagított –a tisztességes munka, a tudás, az emberekre való odafigyelés meghozta a gyümölcsét. Nem tudom, hogy most volna-e kitartásom, türelmem újra végigcsinálni, hiszen egy felgyorsult világban élünk, ahol a tisztesség, az odafigyelés, a szakmai alázat, már nem annyira fontos. Remélem ez csak egy átmeneti állapot, majd „letisztul” a szakma és megmarad fontosnak a tudás és a színvonal. Nem látom a leendő kozmetikusokban, hogy tényleg meggyőződésük lenne, hogy mit rejt ez a szakma. Valamiért sok pénzt látnak benne, de a mögötte lévő áldozatvállalást, már nem.

– Mit tudna tanácsolni azoknak, akik jó kozmetikus szakemberré szeretnének válni?
– Rengeteget kell a kozmetikában tartózkodni, mivel mindenkinek sok üzlet van a környezetében és mindig van valami csábító a másikban. Ahhoz, hogy egy fiatal kozmetikus kijelenthesse, hogy már van állandó vendégköre, minimum öt év kitartó munka szükséges. Ráadásul sajnos a szomszédos üzletek sokszor ahelyett, hogy jobb színvonalon dolgoznának, igyekeznek a másiknak az ára alá ígérni, ezzel magukhoz csábítani a vendégeket. Az utóbbi időben volt olyan ifjú kozmetikus ismerősöm, aki megkeresett, hogy hol tudná ő is megvásárolni azokat az anyagokat, amivel én dolgozom, mert ő ezen a környéken jár lakásokra, hordozható masszírozó ággyal, és szeretne ezekkel az anyagokkal dolgozni! Jó lenne, ha tiszteletbe tudnánk tartani a másik szakmabelit! Emellett én sosem sajnáltam se időt, se energiát az új dolgok megismerésére sem, amit mindig megismertettem a vendégeimmel, kipróbáltam rajtuk, akiken azt vettem észre, hogy szívesen fogadják az újdonságokat, sőt értékelik a fáradozásomat.
– Mit tud tanácsolni a pályakezdő kollégáknak, az iskoláknak hogyan őrizzék meg a magyar szakma színvonalát?
– Több mint 20 éve tanítok, és azt tapasztalom, hogy egyre lazább, sokszor egyre igénytelenebb fiatalok jelentkeznek. Volt olyan, akit iskolai felvételin megkérdeztem, miért pont ebbe az iskolába jelentkezett, mire is azt mondta, azért mert közel van a pályaudvarhoz, ahova a vonata, beérkezik. Ugyanakkor vannak nagyon felkészült, magukra is igényes tanulók, akiken látszik, hogy már a tanuló éveik alatt ráéreznek a szakmára: képezik magukat, tanfolyamokra, kiállításokra járnak, rendkívül érdeklődőek. Jó lenne, ha már az iskolákban a felvételinél egy egészséges, természetes kiválasztódást lehetne megteremteni, hogy tényleg csak az igazán rátermett fiatalok jussanak el a szakmunkásvizsgára. Ehhez azonban be kellene látni, hogy nem azok a megfelelő iskolák, ahol könnyű dolga van a tanulóknak, hiszen az itt képzett fiatalok csak az életben fognak szembesülni azzal, hogy nagyon keveset tudnak a szakmáról. Emellett nem csak őket éri csalódás, hanem a vendégek sokaságát is, akik sokszor az ilyen találkozások után már nem hisznek a kozmetikában, mint szakmában.
A jövővel kapcsolatban, én bízom benne, hogy szép lassan letisztul a szakma és tényleg, csak a tisztességes, komoly felkészültséggel rendelkező, jó és igényes anyagokkal dolgozó kozmetikusok maradnak a szakmában, akik a maguk értékének növelésére a mester címért is megharcolnak, hogy a kozmetikus szakmának, magasan képzett, becsült szakemberei legyenek. Azt szoktam mondani a tanulóimnak: azzal, hogy én megtanítom őket a szakmára, potenciális kis ellenfeleket képezek, de akkor a játék legyen tisztességes, győzzön a jobbik!