Álomból valóság

 

 

Az Országos Fodrász és Kozmetikus Bajnokság tanuló kategóriájában, címlapfotó témában induló Miskolczi Kinga munkájával elnyerte az első helyezést. A húsz éves lány céltudatosan beszél terveiről, eddig elért sikereiről. Biztos, hogy nevével még sokszor fogunk találkozni különböző versenyek dobogós helyezettjei között.

 

- Mi ösztönzött arra, hogy ezt a pályát válaszd?

- Már egész gyerekkorom óta érdekelt a smink és a kozmetika. Mikor pályaválasztásra került a sor, így nem is vált kétségessé számomra, hogy mivel szeretnék foglalkozni a jövőben. Jelenleg tanuló vagyok, most végeztem az első évvel. Tavaly szeptember óta számos versenyen indultam.

- Milyen helyezéseket értél el?

- Eddigi hat versenyen indultam, ezeken összesen két alkalommal első helyezett, kétszer második helyezett, egyszer ötödik, egyszer pedig nyolcadik lettem. Ezt legutóbbi versenyemen, az Ilcsi Kongresszuson értem el.

- Melyik kedvesebb számodra? A smink vagy a kozmetika?

- Mindkettőt nagyon szeretem, de talán egy kicsit közelebb áll a szívemhez a smink, mivel az sokkal nagyobb teret enged a kreativitásnak. Nagyon jó érzés egy átlagos arcból gyönyörűt varázsolni. Örömmel tölt el, mikor pozitív visszajelzéseket kapok a munkámról, a modell felől is.

- Az országos bajnokságon készített címlapsminkhez mi adta az ihletet?

- Az ihletet a modell szabályos, szép arca adta. Oktatómmal - Dudás Barbival - összedugtuk a fejünket, vajon milyen smink, milyen színek állnának legjobban a lány arcának karakteréhez. Emellett figyelembe vettük a trendet, és igyekeztük még inkább kiemelni a modell arcának természetesen szép kisugárzását is.

- Sok időt vett igénybe a felkészülés?

- Sajnos, mivel vidéki vagyok, általában később kapok hírt a versenyekről, így eleve rövidebb az az idő, ami alatt fel tudok készülni az adott versenyre. Az országos bajnokságra nagyjából két hét alatt készültem fel. Ez nem napi szintű gyakorlást jelentett, mivel volt, hogy nem mindig sikerült összeegyeztetni az időnket a modellel.

- Számítottál az első helyezésre?

- Nem számítottam rá, hiszen 33 jól felkészült versenyző indult ebben a számban. Meglepett az eredmény, de rendkívül örültem neki. Nagyon jóleső érzés a munkám elismerése.

- Miért tartod fontosnak a versenyzést?

- Elsősorban a szakmai fejlődésben van hatalmas szerepe, és kihívás is egyben. A versenyeken szerzett benyomások, élmények által rengeteg szakmai tapasztalatot lehet gyűjteni, amiket feldolgozva, magunkévá téve, fejlődünk. Minél több alkalommal teszzük ezt, annál nagyobb szakmai tudást halmozunk fel, ezeket későbbi versenyzések során ügyesen kamatoztathatjuk.

- Milyen terveid vannak a jövőben a versenyzéssel kapcsolatban?

- Rengeteg versenyen szeretnék indulni, és természetesen szeretném megállni is a helyem ezeken. A kellő tapasztalat megszerzése után szeretnék indulni a későbbiekben az Európa-bajnokságon, később pedig a világbajnokságon is.

- Milyen lehetőségek adódnak vidéken a versenyzésre?

- Sajnos nagyon kevés alkalom nyílik a megmérettetésre. Valamikor régen volt Szegeden az „Aranyhaj" elnevezésű rendezvény, de már régóta nem került megrendezésre.

Mivel csak távolabbi városokban indítanak versenyeket, korán kelek, hajnalban indulok, és van, hogy öt órát utazok. Emiatt előfordul, hogy kicsit fáradtan érkezek a verseny helyszínére, aminek a kezdési időpontja néha igen korai.

- Gondoltál már arra, hogy a fővárosban próbálsz szerencsét?

- Igen, terveim között szerepel, hogy ha elvégzem az iskolát, akkor Budapestre költözök, mivel sokkal több lehetőségem nyílna megmutatni különböző sminkes-kozmetikus versenyeken, hogy mit tudok, valamint fontos tényező az is, hogy a nagyobb versenyekhez közelebb lennék.

Szöveg: Remek Anita
Fotó: Ilosvay Gábor