Aranyat érő kezelés

 

Kozmetikánkban leginkább a természetességre törekszünk. Igyekszünk a vendégek saját külső értékeit előtérbe helyezni, ezeket minél kevesebb hi-tech készítménnyel kezelni.
Fontosnak tartjuk, hogy egy-egy kezelés alatt tökéletesen ellazítsuk a testet, a szervezetet e nyugalmi állapot által tenni befogadó képessé, hiszen köztudott, hogy ilyenkor könnyebben, hatásosabban tudjuk táplálni, regenerálni a bőrt.
A következő kezelés során az arany és a hegyikristály kombinációját használjuk, melyeknek elsődleges célja az energetizálás.

 

Szakértő: Fábián Zsófia

                              

Az arany

Az írásos hagyományok és a jelenleg még élő népszokások is arról tanúskodnak, hogy az amerikai indiánok évszázadok óta használnak aranyból készített gyógyszereket. Csökkenti a fájdalmat, javítja az izületek mozgását, s mindemellett az öregedő bőr első számú segítője - bőrfiatalító hatással bír, segít eltüntetni a ráncokat és az apróbb bőrhibákat.

Hegyikristály (szilícium-dioxid)

Ez az átlátszó, színtelen kvarckristály az egyik legnépszerűbb gyógyító kristály minden területen. A kozmetikusok elsősorban a relaxációhoz használják, hiszen nyugtatja az idegrendszert, ami által a vendég szervezete ellazul, bőrébe könnyebben jutnak be a hatóanyagok. Serkenti a vérkeringést, de ajánlják a sebes felületek gyógyítására is.

Drágakő elixír

Az ásványokat, kristályokat a gyógyhatásaik miatt használjuk. A legáltalánosabb energetizálóink közé tartozik a hegyikristály. A kezelések előtt egy órával egy rudat teszünk egy pohár vízbe, hogy „kioldódjanak" a kristályból a méregtelenítő hatású anyagok. Ezután első lépésként megitatjuk ezt a vendégünkkel, mivel kiváló méregtelenítő hatása jól kiegészíti a kozmetikusok munkáját.

Tisztítás

Az összes lépéshez egyazon hatóanyagok különböző fázisaiból kikerült őrleményét, kivonatát használjuk. Így épül fel egy kezelés. Mi most egy arany és sáfrány keverékéből született termékcsaládot választottunk.

Az aranyat 600 millió éve használják gyógyításra, regeneráló hatása miatt. Elsősorban öregedő, megfáradt, táplálandó bőrre ajánlható. Mindemellett a vendég kényelem érzetét is növeli, aki úgy érezheti, hogy igazán kuriózum, amit kap. A finom porrá őrölt aurum pedig szépen eltávolítja a bőrről a szennyeződéseket.

Tonizálás

A meleg miatt ilyenkor szükséges, hogy a kezelés első fázisában tonizáljuk a bőrt. Ebben indiai fűszerek vannak, melyek segítségével a pórusok összehúzódnak.

Bőrradír

A radírozáshoz használt készítményben már durvábban szemcsézett formájában található meg az arany, mely így kíméletesen távolítja ez az elhalt hámsejteket. A sáfrány kiegészíti ennek a hatását, régen barnító szerként tartották számon, ez ilyenkor nyáron azért is népszerű, mert segít megőrizni a bronzos színt. Ez a két összetevő együttesen enyhítik a bőr vízhiányát is.

Masszázs

A masszázshoz egy viaszos állagú krémet használok. Ebben szinte észrevehetetlenül apró szemcsékben lelhető fel az arany, melyet az indiai tanok szerint az ásványokkal, a féldrága és drágakövekkel kiegészítve masszírozunk a bőrbe. A két anyag reakciójával ugyanis könnyebben fogadja be a szervezet a szükséges ásványi anyag és tápláló kiegészítő mennyiségét.

Az ehhez a masszázshoz készült pálcák éppen ezért hegyikristályokból vannak, amiknek két féle vége van: az egyik akupresszúrás pontok stimulálására való az egész testen, és az arcon egyaránt, a másik oldalával az idegkilépési pontokra hathatok, amikből egy rendkívül nyugtató, lazító hatású mozdulatsor építhető fel. Lényeges, hogy nem rányomva, a bőrt nem meghúzva alkalmazzuk ezeket a pálcákat, hiszen az öregedő, vagy vízhiányos bőr különösen érzékeny erre.

Bár önmagukban alkalmazva az ásványok hatása csekély. A betegségek és hiányok szempontjából, s önállóan nem valószínű, hogy súlyosabb esetekben is megállnák a helyüket, de ha valaki megismeri tulajdonságaikban rejlő erejüket, sokrétű felhasználhatóságukat, és kozmetikusként a készítményekkel fellépő reakcióikat, bizton állítható, hogy gyógyító erőt szerez vele.

Szöveg: Pálmai Eszter
Fotó: Veres Dalma