Bőrgyógyászati kozmetológia és kozmetika mint határterületek

 

„Ideális esetben a két szakma képviselői tisztában vannak saját hivatásuk szakmai határaival és a kompetenciákkal, emiatt nem a másik fél piacról való kiszorítása kellene hogy cél legyen, hanem a jó munkamegosztás, egymás segítése, hiszen a cél közös: a páciensek problémáinak megoldása, egészségük védelme, szinten tartása - más-más eszközökkel és lehetőségekkel, de realitásokon nyugvó kooperációban." - mondta Dr. Kovács János, a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat Bőrgyógyászatának vezető bőrgyógyász főorvosa.

 

Napjainkban sok probléma származik abból, hogy a kozmetikusok és a bőrgyógyászok piaci versenytársként tekintenek a másikra, és azt gondolják, ha a másikhoz küldenék páciensüket/ügyfelüket, azzal nekik jutna kevesebb munka.

Úgy gondolom, itt kezdődik a probléma. Először is: sokszor nincs éles határvonal a két terület között - vannak olyan problémák, amit közösen is meg lehetne oldani, egymás segítségére támaszkodva.

Azért, hogy tiszta képet tudjunk alkotni, nézzünk meg egy példát:

 

Az acne - közös pont

Amikor pubertáskorban a szervezet nagyobb mennyiségben kezdi termelni a nemi hormonokat, melyek serkentik a faggyúmirigyek működését, erre hajlamos serdülőnél zsírosabb lesz a bőr, megjelennek a bőrön az acnés tünetek.

Sajnos mindmáig előfordul, hogy ezeket a fiatalok szakember segítsége nélkül kezdik „kezelni", nyomkodják, és az adekvát beavatkozás elmaradása akár maradandó hegeket okozhat. Ebben az időszakban a kozmetikusoknak is igen jelentős szerepük lehet: nemcsak kitisztíthatják a bőrt, hanem megtaníthatják a vendégeket a helyes otthoni bőrápolásra, elejét vehetik a betegség súlyosabb formái kialakulásának.

Abban az esetben, amikor az acne súlyosabb formái jelentkeznek, sok erősebben gyulladt, mély, esetenként összeolvadó csomóval, a későbbi maradványtünetek kialakulásának is nagyobb a veszélye. Ez esetben - súlyosságtól függően - el kell küldeni a vendéget a bőrgyógyászhoz, aki megfelelő gyógyszeres kezelést alkalmaz a problémára.

Az együttműködés fontosabb dimenziója, hogy egyes kezelések mellett nem szabad kozmetikusnak tisztítani az arcot, mert az a gyógyulási folyamatot is hátráltathatja. Meg kell várni, míg a kúra véget ér, és ezután igény szerint folytatni a kozmetikai kezelést, hiszen egy cél érdekében dolgozik mindkét szakma.

Általában a jó bőrgyógyászok éppen ezért együtt dolgoznak kozmetikusokkal, akikkel kooperálhatnak bizonyos esetekben. Nekem is vannak olyan kozmetikus ismerőseim, akikhez el tudom küldeni a pácienseket az adott kezelési szakaszban, és ugyanígy ők is átirányítják hozzám a vendégeiket, ha így ítélik szükségesnek, hiszen mindkét fél tudja: nem elszedni szeretnénk egymástól a pácienseket, hanem segíteni akarunk nekik.

Mindegyikünknek az az érdeke, hogy a beteg meggyógyuljon, és elégedetten távozzon, a cél tehát közös.

 

Konfliktusok

A két szakma egyik fő konfliktusforrása az, hogy nem jól kommunikálnak egymással a szakemberek, egyszerűen azért, mert féltik a munkájukat, ahelyett, hogy közösen építenék ki a szolgáltatásukat. Érthető - mindenki pénzből él.

Véleményem szerint azonban szívesebben, nagyobb bizalommal fordulnak egy olyan kozmetikushoz a vendégek, aki bőrgyógyásszal is együttműködik, és fordítva: az orvosokhoz, ha tudják, szükségtelen esetben nem fogják őket gyógyszerekkel kezelni, hanem esetleg kozmetikai kezelést tanácsolnak. Sajnos sok esetben ennek a kommunikációnak a hiánya miatt is peres útra terelődnek az ügyek. Sok precedensper tanúskodik arról, hogy nem minden esetben kérik a kozmetikusok az orvosi segítséget, még olyan esetekben sem, amikor maradandó károsodást szenvedhet a beteg, ráadásul ez túlmutat a személyes problémákon: a szakma hírnevét is koptatják az ilyen sajnálatos hibák.

Számos terület van, ilyenek például a lézeres és bizonyos IPL beavatkozások, botulinum toxin kezelés, ráncfeltöltés, melyeknél a bőrbe, a hám szintje alá történő fizikai vagy fotobiológiai behatolásról van szó, ahol mindenképpen szerencsés, ha szakavatott orvos, megfelelő géppel és műszerezettséggel végzi a beavatkozást.

A megoldás útjai, első lépései

a Magyar Dermatológiai Társulat és a Magyar Magánbőrgyógyászok Közhasznú Egyesülete KOZMETOLÓGIAI kongresszust szervez 2008. június 20-21-ére (helyszíne a Margitszigeti Hotel Danubius Health Spa Resort szálloda lesz), melyen nem csak orvosi kozmetológiáról lesz szó, hanem szándékosan olyan témákkal vegyítjük majd a programot, melyekért a kozmetikusoknak is érdemes eljönniük. Lesz természetesen közös szekció is, ahol a két szakma képviselői összeülhetnek, megbeszélhetik a problémákat, kérdéseket intézhetnek a másik félhez, és reményeink szerint körvonalazódhat az a későbbi egészséges kooperáció, melyben mindenki legjobb tudása szerint, de szakmai kompetenciáit figyelembe véve munkálkodhat, és eredménye, ami a legfontosabb: az elégedett páciens. Meghívunk jogi szakértőket is, hogy ezáltal mindenki képbe kerülhessen saját törvényi hátterével, lehetőségeivel, és következményekkel.

Mindenkit várunk szeretettel, aki a tisztességtelen piaci magatartás helyett egymás segítésére, az egészséges kooperációra helyezi a hangsúlyt és építi szolgáltatását!

Szöveg: Pálmai Eszter