Azokat a kozmetikai kezelőeljárásokat, amelyek során az energiát elektromos áram szolgáltatja, elektrokozmetikának nevezzük.
Fókuszban rovatunk két részben igyekszik bemutatni ezt a dinamikusan fejlődő ágazatot. Az első részben olvashatnak az elektrokozmetika fejlődéséről, majd második a második részben olvashatnak az oktatásáról is, s végül azokról az alapgépekről, amelyek manapság már nélkülözhetetlenek egy szalonban.

Múltidéző Ilcsi nénivel...

Ha manapság belépünk egy kozmetikai szalonba, szinte laboratóriumi körülmények között érezhetjük magunkat a modern gépek között. De vajon a következő képekről felismerik-e, hogy a sok varázslatos régiség közül melyik milyen célt szolgált?

Pedig, aki néhány évtizeddel ezelőtt belépett egy kozmetikába, még ezekkel a ma már muzeális értékű gépekkel találta szembe magát. A kincseket a hazai elektrokozmetika oktatásának és fejlődésének úttörője, Ilcsi néni őrizte meg, a leltár összeállításában pedig Ilcsi néni kozmetikus barátnői segédkeztek, akik szalonjaik felszámolása után a gépeket neki ajándékozták. A cél egy kozmetikai múzeum megteremtése volt. (Annyi már a gép, hogy a múzeum hely hiányában még nem jöhetett létre.)

„Nemrég Angliában egy kozmetikai kongresszuson kuriózumként bemutattak egy régi viót, nézd meg, nekem mennyi van belőle! Van itt egy régi elektromos gép is, ami Párizsból, származik, ahol elvégeztem az első elektrokozmetikai tanfolyamot 1964-ben. Ez már mindent tudott, és végre nem csak egyenáram volt rajta. Utáltam már az egyenáramot, ami Kiss Elemér nagy lapos zseblámpaelemével működött. Adott hozzá két csipeszt, meg két drótot, de kézi elektródát már nem, úgy gondolta, jó lesz hozzá az alumíniumcsavaró is, amivel a fodrászok dolgoznak, csíptessük rá arra. Ezt becsavartuk vizes ruhába, és egyet a vendég fogott, egy pedig a kozmetikusnál volt, így csináltunk elektromos kezelést, iontoforézist. Tudod te, hogy milyen undorító, sós íze volt?

Volt viszont egy régi fizikoterápiás könyvem, ami már a váltóáramról is írt, amivel mindenféle téren sokkal jobb eredményeket lehetett elérni, és nem volt az a sós íz a szájban, mint az egyenáramnál. Amikor az egyik barátnőm hazajött Kanadából, megállt Londonban, Párizsban, Berlinben is, és mindenhonnan hozott magával prospektusokat, hiszen ott akkor jött divatba az elektromos kezelés. A párizsi gép volt az, ami végre nem csak egyenárammal működött, és elhatároztam, hogy mindenképpen megszerzem ezt a gépet. Az egyik párizsi barátom segített is ebben, így elvégezhettem az első elektrokozmetikai tanfolyamot, és megvettem a hőn áhított gépet. Szerencse, hogy kis koffer alakú csomagban volt, mert így nem pakoltattak ki a vámon. A gép használata nagyon sok mindenre hívta fel a figyelmemet, ezen indultak el az elektrokozmetikai megfigyeléseim, hogy hogyan reagál a bőr az elektromos áramra, miért van máshogy, mint ahogy addig tanították.

A párizsi tanfolyam után elvégeztem a Nemektron tanfolyamát is, amikor a szalonba ilyen gépek kerültek. Nem csak elektrokozmetikát, hanem fizikoterápiát is tanultam, mert ez sokkal szélesebb körű. Képzeld el, hogy akkoriban például mindenhol lehetett kvarclámpát kapni, de a kozmetikusok nem használhatták még azt sem. Ötször utasították el, hogy a kozmetikusok elektromos gépeket használjanak. Nem értettem, hogy ki és miért utasít el minket állandóan, de aztán kiderítettem, hogy az egészségügyi miniszter, a bőrklinika tanácsára. Erre aztán kihallgatást kértem a klinika vezető professzorától. Már akkor is mániám volt a biofizika. Előadtam a professzornak, hogy a kozmetikusoknak meg van tiltva az elektrokozmetika használata, de mindenki más szabadon megvehet egy kvarclámpát a boltban, mi meg nem használhatjuk sem ezt, sem más elektromos gépet. Amikor elmondtam a bőr biofizikáját, a nagy hatalmú professzor csak nézett, és megkérdezte, hogy a többi kozmetikus is tudja-e ezeket. Persze, mondtam, hiszen én tanítom őket. Akkortól végre engedélyezte a gépek használatát tanfolyamhoz kötve.

Az országban szerteszét tartottam tanfolyamokat, ahová levitettem mindenféle gépet, az akkori legmodernebb gépeket is. A hallgatóknak, kozmetikusoknak mindegyiket ki kellett próbálni, hogy tudják, milyen érzés a vendégnek, és milyen hatást lehet velük elérni.

Beszéltem nyelveket is, úgyhogy az egyesület általában engem küldött külföldre is, és mindenhonnan hazahoztam az újdonságok hírét. A gépeket nem, mert iszonyú drágák voltak, nekünk meg nem nagyon volt pénzünk. De itthon sok leleményességgel megcsináltattuk a gépeket, így lett például egy NDK robotgépből a kefés masszírozó prototípusa, a keverők helyén babakefékkel.

Ahhoz, hogy a kozmetikus tudja, mit csinál, máshogy kell a bőrről gondolkoznia. Az első előadásomat Salzburgban tartottam, aminek a címe a „Bőr biofizikája és a kozmetika" volt. Mániám ez most is, de manapság sajnos erre kevesebb hangsúlyt fektetnek az oktatásban, pedig csak úgy lehet az elektrokozmetikát megérteni, ha tudod a bőr biofizikáját, nem csak azt tudod, hol kell egy gépet ki- és bekapcsolni, hanem azt is, hogy hol és mit csinál a bőrödben...

Szöveg: Jancsik Zita
Fotó: Veres Dalma