Elektrokozmetika III.

 

 

Cikkünk eddigi részeiben olvashattak az elektrokozmetikát érintő fontosabb kérdésekről, az oktatásának sajátosságairól, és történelmükről is. Ezen részünkben pedig szakértőink segítségével alaposabban szemügyre vesszük eszközeit, megvizsgálva hatásaikat és felépítésüket egyaránt.

 

Iontoforézis

Az ionto gépeknél az egyenáramot lehet galván és farád árammal kombinálni. A 0 pontot a középállásban találjuk, jobbra forgatásával a pozitív áramot erősítjük, balra forgatásával pedig a negatívot.

Elektródái: egy darab kétágú, esetenként csipeszekben végződő kábel - egy aktív és egy inaktív elektróda. Ehhez a kábelhez még két darab kézi rúdelektróda is csatlakozik.

Egy darab tüskés elektróda, amelyben minden egymás mellett lévő tű a bőrhöz érve zárja az áramkört, így impulzusokat ad a bőrre. A tüskés illeszték segítségével akár több éves akné hegeket is el lehet tüntetni, de a finom felszíni ráncok kezelésénél is hatásos.

Használata:

A kezelés előtt mindig fontos a bőr elektromos ellenállásának csökkentése, hogy minél kisebb áramerősséggel tudjunk jó hatást elérni. Ezt a szaruréteg vékonyításával érhetjük el, tehát a kezelés előtt mindig radírozzunk, peelingezzünk.

Az iontoforézis során nem csak az egyenáram ionszállító tulajdonságát használjuk ki, hanem az áram negatív vagy pozitív pólusának specifikus hatását is.

A pozitív pólus alól könnyebben tudjuk az ionokat a bőrbe vinni, hiszen a barrier réteg töltése negatív, ezért a pozitív töltésű anyagokat vonzza. Ezek az anyagok vizes oldatok, amelyekben vízmegkötő anyagokat is használnak, ezért a pozitív pólusnak az általános nyugtató hatáson kívül erőteljes felszíni hidratáló hatása is van.

A negatív pólusnak speciális keringésfokozó, izgató hatása van, ezért élénkíti a vérkeringést és a nyirokkeringést, így a rossz vérellátottságú területeket feldúsítja friss vérrel és nyiroknedvekkel.

Az egyenáramnál mindig időbeli korlátozó tényező van, hiszen a pólusokon kiváló és a hosszabbodó idővel felszaporodó maró savak és lúgok bőrfelmarást okozhatnak, és kifáraszthatják a bőr tranzisztor képességét, sőt apróbb sérüléseknél sejtfeloldódás is bekövetkezhet. Ezért olyan fontos az iontoforézisnél az idők pontos betartása, a küszöbinger (behatolunk küszöbingerig, majd egy kicsit visszavesszük) körüli áramerősség, és a nedves elektródahuzat kiöblítése minden kezelés után.

Elektromos masszázs

Az elektromos masszázzsal a vízben oldódó hatóanyagokat juttathatjuk a bőrbe.

Mind a két fém rúdelektródára vizes ruhát csavarunk, és az inaktív elektródát - melynél a csipesz fekete - a vendég kezébe adjuk. A piros végű aktív elektródát pedig valahol magunkhoz erősítjük, úgy, hogy a bőrünkkel érintkezzék. Természetesen ennél a kezelésnél is használhatjuk a galvánáramot és mellette a relaxáló farádáramot, hogy a megszakításoknál ne legyen kellemetlen érzés.

Tüskézés

Tüskézésnél az egyenáramot nullára állítjuk. Az arcon kb. 3-5 percig simogatjuk vele a bőrt, különösen az aknés területeken, hogy elősegítsük a mélyen ülő aknés csomók felszínre jövését, illetve a hegek elsimítását.

Vapozon

Manapság a legtöbb szalonban a hagyományos gőzölőket már a vapozonok helyettesítik.

Alapvetően arctisztítás előtti puhításra, és fertőtlenítésre használhatóak. A bőrre csapódó finom porlasztású gőzsugár átjárja, és fellazítja a szaruréteget, így elősegítve a bőr tisztítását, a komedók eltávolítását. A hő hatására pórust tágít, és ingerli az idegvégződéseket. Gyulladáscsökkentő hatású, aromaterápiás termékeket is használhatunk hozzá. Nem elhanyagolható, hogy gőz formájában be tudni jutni a víz is a bőrbe, és ezért hidratál.

Vio

Az üveg illesztékek a bőrfelülethez közelítve ionkisülést hoznak létre. Ezáltal nagyon hatásosak a védetlen, peelingelt és tisztított arcbőr fertőtlenítésére, pórusösszehúzására. Továbbá a seborreás, zsíros arcbőr kezelésére. Évtizedek óta jól bevált a zsíros és korpás fejbőr kezelésére is. Pozitív mellékhatása a fokozott vérbőség és a bőr tápanyag ellátottságának növelése. A tág határok között szabályozható intenzitás lehetővé teszi a friss heg, és a test kezelését is.

Ultrahangos készülékek

Az ultrahang a gyógyászatban már évtizedek óta bevált kezelési módszer. Mára már kozmetikai felhasználása is nagyon elterjedt, hiszen nem csak a vizes, hanem a zsíros alapú hatóanyagok, emulziók felszívódását is nagymértékben elősegíti.

Mi is az ultrahang?
Fülünk számára hallhatatlan hangrezgés. A kezelőfejekben elhelyezett kerámia „hangszórók" sugározzák, másodpercenként 800 000 - 1 000 000. rezgésszámmal. Ezek a hanghullámok tologatják, ütögetik a bevinni kívánt hatóanyagot.

Az ultrahang hatására a kapillárisok kitágulnak, az anyag felszívódik. Az ultrahang a levegőben nem, a különböző kozmetikumokban és a szervezet szöveteiben nagyon jól terjed.

Általában az UH készülékek több modulációs lehetőséggel vannak ellátva. A hanghullámot adó fej szünetet tart, a szünetidőben a visszaverődő jelenségek lezajlanak, ezután a fej ismét rövid időre működésbe lép. Kibocsát, majd szünetet tart, megvárja a visszaverődést, majd ismét kibocsát. A szüneteket tartó hangrezgés egyik pozitívuma, hogy nem adódnak össze a hullámok. A másik, hogy ütögetve hat a bevinni kívánt hatóanyagra, amivel a hatóanyag bevitelének hatásfoka lényegesen jobb lesz (a kalapácsot sem toljuk, hanem ütögetjük).

Az ultrahang általános hatásai:

Fizikai hatás: a kavitáció jellegzetes hatás a folyadékokban. A dilatációs félperiódusban a folyadékokban kis üregek képződnek, a kompressziós fázisban az üregek fala összecsapódik, az üreg megsemmisül.Termikus hatás: Az abszorbált energia hővé alakul, és a közeget felmelegíti.

Diszpergáló hatás: Nagyobb intenzitású folyadék hatására a folyadék felülete felszökik. A diszpergáló hatás segítségével előállíthatunk aerosolt és emulziót is.

Kémiai hatás: Jellegzetesen oxidáló hatású. Depolimerizál, vagyis a nagy molekulát roncsolja.Biológia hatás: Kis dózisa a sejtek életfunkcióit serkenti, a sejtben reverzibilis változást eredményez. Az ultrahanggal szemben különösen érzékeny az idegrendszer. A szervezet válaszreakciója a főképpen a vegetatív idegrendszer útján zajlik le. A bőrön ultrahanggal az enyhe hyeraemiától a teljes necrosisig terjedő változást el lehet érni. A kötőszövet érzékeny az ultrahanggal szemben, s ezért a scerolitizált és collus szöveteket fellazítja és oldást vált ki.

Terápiás hatásmechanizmus: Három összetevője a biológiai, a termikus és a kémiai hatás. Mivel az egyes szövetelemek különböző amplitúdóval rezegnek, egymáshoz képest súrlódást szenvednek. A részecskék relatív elmozdulásait nevezzük mikromasszázsnak.

A szövetek által abszorbált energia hővé alakul. Az abszorpció (felmelegedés) sorrendje a következő: csont, inak, szalagok, ideg-izomszövet, bőr, belső szervek, zsírszövet. Az ultrahang hőhatására jellemző még, hogy a szövetek határfelülete melegszik fel a legjobban.

Terápiás dózisra a szövetek alkalizálása és a diffúzió növekedése következik be.

Bőrre gyakorolt hatásai: A sejtek anyagcseréjének serkentése, a bőr regenerációja, a hatóanyagok felszívódásának segítése a szövetekben, a nyirokcirkuláció gyorsítása, az izomzat pihentetése.

Kozmetikai alkalmazás:

A legtöbb kezeléshez hozzátartozik, használata kúraszerűen is javasolt. Arc és testkezeléseknél egyaránt, ezeknél eltérő frekvenciát és modulációt használunk.

Finomíthatjuk vele a bőr struktúráját, feszesíti a bőrt, regenerál, hatóanyagokat juttat be a bőrbe, heg és stria kezelésénél is kiválóan alkalmazható, rozáceák, pigmentfoltok kezelésében is hatásos, és a cellulit megszüntetésében is szerepet játszik.

Az ultrahanggal tilos kezelni agytájakon, a gerincvelő tájékán, szemek környékén, fül környékén. A kontraindikációk közé tartoznak a lázas megbetegedések, akut gyulladások, has kezelésének tilalma a terhesség idején, daganatos megbetegedéseknél, a végtagok érbetegségeinél, vérkeringési rendellenességeknél, szívbetegségeknél, cukorbetegségeknél, a véralvadás zavarainál.

Ma már találkozhatunk olyan ultrahangos készülékekkel, melynek kezelőfeje rezgős mozgást is végez, mechanikai és ultrahang rezgéseket bocsátva ki magából. A rezgés, mechanikai energiaként jótékonyan hat a kötőszöveti rostokra, mert azok átveszik a vibrációs mozgást, elmozdulnak a kocsonyás alapállományba, így egy finomszöveti masszázs jön létre.

Vákuumos masszázs

A vákuum szintén használható arc- és testkezeléseknél, ránckezelésnél, mell- és dekoltázskezeléseknél, valamint a cellulit kezelésénél.

(A cellulitkezeléseknél való legmodernebb felhasználása a következő részben olvasható.)

Természetesen a különböző kezelésekhez különböző méretű harangok használatosak.

Mire használható a vákuumos masszázs?

Ránc, stria, tágulási hegek kezelésére, a szem körüli táskák, ödémák csökkentésére, a nyirok és vérkeringés élénkítésére, a cellulit kezelésére, a zsírdepók, és egyéb lerakódások mobilizálására. Javítja a sejtek oxigén ellátását, az intenzív mozgatás pedig erősíti és fokozza a kollagén rostok rugalmasságát és mennyiségét.

Az arc kezelése:

A legkisebb méretű harangot használjuk hozzá. A nyaki nyirokgyűjtők megnyitásával célszerű kezdeni, alacsony vákuum értéken. Aztán a homlok közepe, majd a halánték felé haladva a fülek előtt a nyaki nyirokgyűjtők felé simítunk a kezelőfejjel. A szem alatti táskáknál, ödémáknál is ez a haladási vonal. Az orrgyöknél a belső szemsarokban indulva haladunk a fülek, majd a nyaki nyirokgyűjtők felé, így megyünk végig az arcon és a nyakon is. (Ennél a kezelésnél a pulzáló üzemmódban az aktuálisan beállított és a 10 mbar között automatikusan változik a vákuum, kb. két másodpercenként.)

A vákuum használatával talán a ráncok kezelésében érhető el a leglátványosabb eredmény, ha jól végezzük. Hiszen pont a ráncoknál lehet a görcsösen összehúzódott ráncoló izmokat ellazítani. A haladási irány mindig lentről felfelé történik, a ráncon haladva. A ráncok mentén haladva a nyaki ráncokat is szépen lehet simítani, középen indulva, és a fül irányába haladva mindkét oldalon.

Nem javasolt a vákuum használata trombózisra való hajlam és vérzékenység esetén, ér- és visszérgyulladás, a nyirokrendszer bármilyen gyulladásos folyamata, vese, szív vagy máj elégtelen működése, daganatos betegségek esetén.

Testkezelő gépek

Ma már nélkülönözhetetlenek a kozmetikákban. Az egyik „egyszerűbb", ám mégis hatásos gép közülük az interferenciás gép.

Az interferencia egy lebegő áram, amely két középfrekvenciás áram kereszteződése útján jön létre, 0-100 Hz -ig.

A középfrekvenciájú áramokkal szemben a bőr ellenállása kisebb, és a két áramkör egymásra hatásaként létrejövő lebegés nem a felszínen, hanem a mélyben fekvő szövetekben jön létre. Így ezek az áramok a felszínen középfrekvenciájúak - nem érezhetők -, míg a mélyben kisfrekvenciás hatást fejtenek ki.

Az interferenciaáram hatásai:

Keringésserkentő, fájdalomérzet csökkentő, fáradtságot szüntető, anyagcsere-fokozó, izomlazító hatás.

A jobb vérkeringést többféle módon is serkenti. Egyrészt izgatja a véredények falának idegeit, másrészt erősíti a szimpatikus ideghatást, valamint a direkt mechanikus befolyásával hat a tágult, vagy renyhe vénákra.

Nagy különbség az aktív torna és elektrogimnasztika között, hogy míg a torna az izmokban fáradtsági termékek lerakódását, izomlázat okoz, addig az elektrogimnaszikánál bármilyen erős és tartós izomtornát is végzünk, ilyen fáradtsági termékek nem keletkeznek. A kezelés végén még pihentebbnek is érezzük magunkat, mint előtte.

Tehát ezt a gépet nyugodtan használhatjuk lokális fogyasztásra, cellulit kezelésre, izomerősítésre, izomláz oldására, az anyagcsere folyamatának gyorsítására, szelektív alakkorrekcióra, petyhüdt, nyúlt izmok tonizálására. Sőt használata a rehabilitációs kezelésekbe is beilleszthető.

Tartozékai nem korrodálódó, áramot vezető gumikorongok, melyeket a kezelés típusának megfelelően helyezünk fel a megfelelő helyekre.

Szakértők:
Csányi Zsuzsa kozmetikus,
Cselőtei Erzsébet kozmetikus szakoktató

Felhasznált irodalom:
Dr. Szolnoky Erzsébet: Elektrokozmetika,
Az Elektron Cosmetic gépkönyvei, Ilcsi katalógus