A holisztikus kozmetikus

 


Kozmetikus, oktató, a wellness elkötelezett híve. Dolgozott egy kozmetikai szaklap főszerkesztőjeként, most pedig hobbinak is a munkát választva az Ipartestület elnökségi tagjaként tevékenykedik. Hogy ki ő? Tóth Katalin mesterkozmetikus.

 

 

- Mióta vagy a pályán, és kitől tanultad meg a szakma fortélyait?

- Huszonöt éve vagyok kozmetikus. Az édesanyámtól, Tóth Ilonától tanultam a szakamát. Ő az elsők között lett maszek, és a házunkban nyitott egy nagyon korszerű kozmetikát. Olyan volt az egész szalon, mint egy ékszerdoboz. Sokat segítettek és jelentettek nekem az ő osztálytársai is, például Kocsenda Kati és Görög Marika, akik végigkísérték a pályámat édesanyám halála után is. A mai napig nagyon jó érzés, hogy vannak ilyen anyai barátnők, akikkel lehet konzultálni. Az édesanyám volt a mesterem is. Szigorú volt, de nagyon jó légkörben tudtunk együtt dolgozni. Annak idején egész más volt a kozmetika, egy helységben két kezelőszék volt. Ilyen kicsi területen sok vendéggel, ketten dolgoztunk, és már egy szemvillanásból is megértettük egymást. Nagyon büszke vagyok rá, hogy édesanyám sok vendégét még most is kezelem.

- Szinte a pályád elejétől foglalkozol vizsgáztatással, tanulóképzéssel...

- Igen, és nagyon szeretek tanítani. De ehhez nekem az kell, hogy azt lássam a másik részéről is, hogy tanulni akar. Volt olyan tanulóm is, aki nem volt túl ügyes, de olyan hihetetlen akaratereje volt, hogy tudtam, ki lehet belőle hozni a maximumot, és nagyon jó kozmetikus lett belőle. Az emberen nagyon nagy felelősség van akkor, amikor elkezd tanulókkal foglalkozni, mert a fiatalok egész szakmáról itt szerzik meg az első benyomásaikat, és ez meghatározó az egész pályájukra nézve. De nem csak a szakmáról van szó, hiszen naponta olyan sok időt töltünk együtt a tanulókkal, amennyit a családunkkal sem. Ehhez egy kölcsönösen jó emberi viszony szüksége, mert a szalonban nagyon lehet érezni, hogy harmonikus-e a légkör, vagy van valami visszafojtott feszültség. Ez a kozmetikában megengedhetetlen. Abban is hiszek, hogy soha nem véletlenül találkozik az ember senkivel, az sem véletlen, hogy éppen mikor milyen tanuló kerül az emberhez. Nem csak én hatok rájuk, hanem ők is mindig hatnak rám.

- Az idők folyamán mennyit változott a kozmetika?

- Régen a kozmetikai kezelések nagy része csak az arcra és a nyakra terjedt ki, tehát kezdetben még a dekoltázskezelés is nagy újdonság volt. Manapság pedig egyre inkább az „egész emberrel" foglalkozunk, előtérbe kerültek a testkezelések, a spa kezelések. Amikor az ember már hosszabb ideje foglalkozik ilyen módon a vendégekkel, akkor érzékeli, hogy itt nem csak fizikai, illetve biológia folyamatok mennek végbe, hanem a lelkét is kezeljük a vendégnek. Manapság már olyan sok újdonság van, olyan dinamikusan fejlődő iparág a kozmetikaipar, és olyan gyorsan fejlődik maga a szakma is, hogy nagyon sokféle ága alakult ki. És a kozmetikusok egyre inkább szakosodnak. Van, akinek a fő profilja a tetoválás, van, aki a gépi kezeléseket részesíti előnyben, és van, aki a manuális kozmetikát helyezi előtérbe. Nagyon nagy áttörés volt, amikor itthon megjelentek először a külföldi, professzionális cégek. Mert régen ugye az volt a nehéz, hogy beszerezzük az anyagot. Utána pedig külön feladat volt egy kozmetikus számára, hogy kiválassza, mivel szeretne dolgozni. Úgy kellett kiválasztani a terméket, hogy mindenféle bőrproblémára tudjon megoldást nyújtani, árban megfelelő legyen a vendégei számára, és hogy sokféle kezelést lehessen vele végezni.

- Neked melyik a kedvenc területed?

- Én a wellness elkötelezett híve vagyok. Az egyik kozmetikai cég vezető oktató kozmetikusa vagyok, és egy ausburgi továbbképzés alkalmával ismerkedtem meg különleges spa és wellness kezelésekkel. Ez meghatározó élmény volt számomra, ennek köszönhetően indultam el ezen az úton. Azt az elvet képviselem, hogy az ember holisztikus módon szemlélje az egész kozmetikát, a test, a lélek és a szellem egységét valósítsa meg. Ez újabb tanulmányokat igényel a kozmetikustól, én ezért végeztem el a Reikit egy általam nagyra becsült kolléganőnknél, Kocsis Marikánál, mert az ember ezzel is többet tud adni a vendégének.

- Ha jól tudom, hamarosan egy magas szintű képzést is indít az Ipartestület a wellnessel kapcsolatosan...

- Igen, és most nagyon jól is érzem magam a bőrömben, mert az Ipartestület elnökségében annyira jó kolleganőkkel dolgozom együtt, hogy ezeket a plusz munkákat mind „hobbiként" csinálom. Felmerült az elnökségben, hogy kellene egy wellnessképzést indítani kozmetikusoknak, illetve egészségügyi képesítéssel rendelkezőknek. Az egyéves képzéshez komoly szakemberek bevonásával állítottuk össze a tananyagot. Összeszedve minden olyan ismeretet, amit egy mostani, igazán jó wellness szakembernek tudni kell. Amihez hozzátartozik az is, hogy a kozmetikusnak magának is tükröznie kell ezt az egész szemléletet, megjelenésében, kisugárzásában, a szellemiségében. Hiszen a munkánkkal, az egyéniségünkkel, az ismereteinkkel formálni tudjuk a vendégek egészséghez fűződő szemléletét. Ahhoz, hogy valaki ezt meg tudja tenni, saját magát is formálnia kell. Itt orvosok, természetgyógyászok, kineziológusok, lakberendezők, feng shui szakértők is tanítanak, hogy minden ismeret a helyére kerüljön. Nagyon újszerű, a kozmetikusok szempontjából igazából használható tudást fog ötvözni, hiszen ez a legfontosabb irányzat manapság...

Szöveg: Jancsik Zita
Fotó: Veres Dalma