Keleti masszázsok kiegészítője,

az aromaterápia


Az aromaterápia eredete is évezredekre nyúlik vissza, napjainkban lett nagyon népszerű, főképpen a stressz növekedése, a szorongás és a migrén okozta tünetek és a bőrelváltozások miatt éli reneszánszát. Keleten inkább a masszázsok kiegészítőjeként használják az egyes növények aromáját, illatát. Az egész idegrendszeren keresztül a lelkiállapotra, a tudatállapotra hat, az agy aktivitási szintjén keresztül emlékek előhozásán át a szervezet biokémiájára van hatással.

 

 

Minden aromaterápia jó minőségű esszenciára, olajra épül. Inkább nyugati találmány, de alapjait a keleti gyógymódok adták. Az elnevezést először 1928-ban René-Maurice Gattafossé francia vegyész használta, aki azt tapasztalta, hogy a kezén lévő égett seb a rácsöppentett levendulaolajtól hamar begyógyult. Tanulmányozni kezdte az illóolajok antiszeptikus tulajdonságait. Honfitársa, Dr. Jean Valnet a második világháborúban megsebesült katonák sebeit illóolajokkal gyógyította. A harmadik francia, Marguerite Maury alkalmazott aromaterápiát páciensein. A biokémikusnő felismerte, hogy az illóolajok felszívódnak a bőrön át, és 2-6 óra alatt szétoszlanak a szervezetben.
Legalapvetőbb illóolajok a kamilla, a levendula, a szantálfa és az ilang-ilang. Keleten imádják használni a kámfort, a kaffír lime citrusfélének a levelét, szeretik a gyömbért, a galangal gyökeret, a citromfüvet. Kedvelik a különböző virágkivonatokat, pakolásra használják kivonatként, gyógyszeresen adagolják, teába fűzik. Pl. a krizantémnak nagyon erős szerepe van a herbalista gyógyászatban Thaiföldön. Továbbá a kék hajnalkát és a zöld teát használják. Thaiföldön zöld teával töltik meg a párnákat. Általános frissítő, roboráló és egészségmegőrző hatása van, akárhogyan is használjuk.


Keleti masszázsfogások
A masszázs története valószínűleg egyidős az emberiséggel. A legrégebbi írásos emlékek a masszázs gyógyításra való használatáról az ókori Kínából származnak. A kínaiak úgy vélik, hogy a masszás nemcsak mozgásszervi problémák kezelésére, hanem belső szervi betegségek enyhítésére is alkalmas. A hagyományos keleti orvoslás a masszázsnak az életerő (csí, prána) áramlását befolyásoló hatásával magyarázza a belső szervekre tett hatását. Hatással van a bőrre, a fájdalmakra, az idegrendszerre, az izmokra, a csontokra és a keringési rendszerre. Ezen technikák alapfelfogása az, hogy a terapeuta a masszázs segítségével indítja be a szervezet öngyógyító mechanizmusát, mely gyógyulási lehetőség mindannyiunkban ott leledzik.

Masszázsfogások
SHIATSU MASSZÁZS
A Shiatsu japán szó, jelentése ujjnyomás, mert alkalmazásában leggyakrabban az ujjak nyomását használjuk, hasonlóan az akupresszúrához. Az erősebb nyomások kivitelezéséhez a tenyereket, a könyököt, a térdet és a talpat is felhasználjuk. Ezenkívül fontos szerepet kapnak a különböző nyújtó fogások is, hasonlóan a jógához.
A Shiatsu felhasználja az akupunktúra, a holisztikus kínai gyógyászat és a masszázs elemeit, tudását, gyakorlatait, így vált évszázadok óta folyamatosan alakulva napjaink egyik leghatékonyabb masszázsává. A teljes embert kezeli a lábujjaktól a fej búbjáig mind a fizikai testen, mind az energetikai dimenziókban, az emberi lélekben kifejtve hatását. Egyensúlyba hozza az egész szervezetet, ezáltal nagyon jól oldja a feszültségeket. Nagyon hatásos hátfájás, fejfájás, migrén, álmatlanság, menstruációs problémák, csökkent nemi vágy, levertség, depresszió, szorongás, bánat és még sok krónikus betegség esetén.

YUMEIHO MASSZÁZS
E masszázs ősi módját eredetileg kínai shaolin szerzetesek alkalmazták, akiknek a harcművészetek magas szintű gyakorlásához szükségük volt megfelelő energetizálásra, az egyensúly és egészség fenntartására. A buddhista kolostorokban honos módszer egyes elemeit összerakva és kiegészítve a nyugati orvoslás elméleteinek megfelelő technikákkal, Saionji Masayuki japán mester megalkotta a yumeiho-masszázst. A keleti orvoslásban alkalmazott akupresszúrás technikák, a svédmasszázsból ismeretes gyúró jellegű elemek és a kiropraktika ötvözetét jeleníti meg a yumeiho. A teljes test masszírozása folytán jól átgyúrják az izmokat, kimozgatják az ízületeket, és ezzel oldják a testben kialakult energiablokkokat. Így szabad utat teremtve az energia és az életerő (csí) áramlásának. Lényeges, hogy a masszázs érinti a főbb meridián- és akupresszúrás pontokat, továbbá azokat a mikrorendszereket (fül, arc, talp, fej, tenyér), melyeken az egész test leképeződik.
A yumeiho-masszázs összességében az energiablokkok feloldását, az egyensúly megtartását, ill. visszaállítását tekinti fő céljának.

TIBETI HANGMASSZÁZS
A terápia alapja az az ősi felismerés, amit már 5000 évvel ezelőtt is alkalmaztak Indiában. A védikus gyógyászat lényege, hogy a hangok által érik el a kívánt hatást. Gondoljunk a dobokra az őskorból. Ezeket mind arra használták, hogy egyensúlyba, harmóniába hozzák a testüket, lelküket, helyreállítsák a rezgésüket. A tibeti mantrák állandó ritmikus ismétlése is ilyen hatást vált ki. Úgy tartják, az ember transzközeli állapotba kerül.
Minden szervünk mérhetően más és más frekvencián működik. A különböző szennyeződések (szociális is) rezgéseinek frekvenciáját módosítják. Ezek a szennyeződések energetikai blokkokat okoznak, de valójában az anyagban is változik a frekvencia. A harmonikus hangok javítják a közérzetet, a belső harmóniát, és az emberek ismét megtalálják az egyensúlyt a rezgések segítségével. A tibeti hangmasszázs is ezt szolgálja az érintés egy különleges, egyedülálló formájaként. A hangmasszázsnál a kezet a rezgések helyettesítik, melyet a hangtálak adnak tovább, melyet megütögetnek. Ezek a rezgések képesek azután masszírozni. Azt is mondhatjuk rá, hogy sejtmasszázs, ugyanis a testünk 70%-a vízből áll, és a tibeti tál megszólaltatása következtében a bennünk lévő víz ugyanúgy reagál a kibocsátott rezgésekre, mintha vízbe dobnánk egy kavicsot, mely által centrifugális körökbe látjuk a terjedését. Amikor megütjük ezt a tálat, akkor az egész testünkbe megkezdődik ez a vibrálás, mely oldja a bennünk lévő gócokat, csomókat, feszültségeket. Egy tál több hangrezgésből áll, ilyenkor az agy kikapcsol és lemegy alfa szintre. A lágy masszázs nemcsak ellazít, oldja a stresszt, a görcsöket, csökkenti a fájdalmat, szabályozza az emésztést, segít koncentrálni, beindítja az öngyógyító folyamatokat. Ennek egyik csoportos relaxációs fajtája a hangfürdő.