A Kelet technikái

Az egészségmegőrzés, illetve a betegségek megelőzését szolgáló felfogás térhódítása többek között annak a nyitottságnak is a következménye, mellyel a mai nyugati ember tekint Ázsia hagyományos kultúrájára. Mind a gyógyászat, mind a szépségápolás tekintetében az ázsiai országok 5-7000 éves tradícióra tekintenek vissza. A mai nyugati civilizáció elidegenítő, jövőképében bizonytalan felfogása a társadalmak életének egészére kihat, sűrűn átszövi az orvos-beteg kapcsolatát is...

A nyugati orvoslás szempontjai gyökeresen eltérnek a keleti gyógymódok felfogásától, ezért fordulnak egyre többen ezekhez az alternatív megoldásokhoz. Manapság az ázsiai módszerek nagy mértékű térhódítása mutatkozik meg a gyógyászatban és a szépségiparban egyaránt, a kozmetika előszeretettel él a keletről jövő szépségápolási megoldásokkal.

A Kelet kultúrájának több ezer éves gyökere egészen más felfogáson alapszik, mint a nyugati látásmód. A valláson, a szellemiségen túl a legnagyobb különbség a két hozzáállásban az emberhez az, hogy Keleten feltételeznek és a kezeléseken belül tudatosan használnak egy olyan dimenziót, amit ők energiamezőnek, vagy életerőnek hívnak. Ez az, amit a nyugati orvostudomány - lévén, hogy intuíciós készség kell ennek a feltérképezéséhez, és használatához - nem bírja mérni, így nem is fogadja el a létezését. Körülbelül a 70-es évek eleje óta van Európában arról szó, hogy igenis létezik ez az energia, van ilyen aspektusa az emberi létnek. A keleti kultúrákban mindig is tudták, és érezték ezt. Ott egészen más szisztémával, szociális és kultikus rendszerrel él az ember. Része az életének a meditáció, az önismeret, a tudatosság, amin belül - ha az ember fel tudja térképezni, és képes érezni saját magát - akkor előbb vagy utóbb úgy finomodnak az érzékei, hogy a másik emberen belül is észlelni fogja ezt az energiamezőt. Ez nem a technikázásról, hanem a másikra való fókuszról szól. A nyugati ember inkább a bal agyféltekés, racionális, magyarázós életet éli, amiben nincs akkora szerepe az érzésnek, és nincs lehetőség ennek a típusú érzékelésnek a kifejlődésére. Az a fő különbség, hogy egy átlag nyugati ember, ha érezné is az energiát, nagyon gyorsan megtanítják neki, hogy ne érezze, hogy ne ezt vegye alapul. Ám, ha ez meg is van, mondjuk egy orvosban, a hosszú orvosi képzés sok esetben kioltja, elcsökevényesíti ezt a képességet. Az egyik kultúrában támogatják és intézményesítik (pl. Théravada buddhizmus), a mi kultúránkban pedig csak most kezd el elfogadottá válni ez a látásmód az emberről. Ezek társadalmi szinten stigmák, melyeknek legalább 10, vagy akár 30 év kell, hogy megváltozzanak.

A keleti technikák kultúráról kultúrára változnak. Az egyes országokban - úgy, mint Kína, Japán, India, Tibet, Thaiföld - az alappremisszák megegyeznek, ennek az energiamezőnek a tudatában kell, hogy érintse a masszőr vagy bármely más terapeuta a páciensét. Ez a pontokkal és a meridiánokkal (energiavonalak) történő munkát jelenti. Ezek a pontok kapuk, ha a fizikai testet mintegy háznak a falaiként fogjuk fel, és amikor megnyomnak a testen egy fontosabb akupresszúrás pontot, akkor megnyílik az az ablak, ami eddig csukva volt a külvilág és a kezelt belső világa között. Lehetőséget nyújtva arra, hogy „friss levegő" kerüljön a „szobába". A test ilyenkor friss vért, friss energiát kap az elemek áramlásából, melyből adódik egy folyamat. Ez nagyon sokszor látványosabban gyógyít a nyugati ok-okozati kezelésekhez képest, lévén, hogy nem használ semmiféle vegyi anyagot, és semmilyen traumát nem okoz . Ami még nagyon fontos, hogy mellékhatások nélküli beavatkozásokról van szó. A technikák pedig nagyon változatosak, régióról régióra rengetegfélék és szerteágazóak. A pontokat lehet ujjbeggyel, könyökkel, tűvel, sarokkal, térddel stimulálni. A hagyományos kínai orvoslásban még kiskalapácsot is használnak.

Egy keleti masszázskezelésen belül, amit a legtöbben fontosnak tartanak, hogy tetőtől talpig, a talptól indulva az egész test meg legyen kezelve. Az embert egy teljes energiarendszerként, egy holisztikus integrált egészként nézi a terapeuta. Szemléletmódjuk által, miszerint minden mindennel összefügg, egy fájó vállat vagy akár egy arckezelést is a talpon kezdene mondjuk egy thai masszőr.

Szöveg: Szirmai Orsolya
Szakértő: Németh Balázs