Kászonyi Andrásné lassan ötven éve dolgozik kozmetikusként. Az elmúlt fél évszázadban számtalan sikeres tanulót képzett, vizsgáztatott, miközben önmaga is vizsgázott. Szakoktatói, valamint CIDESCO diplomát szerzett, megtanult és elsajátított mindent, amit a professzionális munkavégzéshez tudni kell.
Kezei alatt nagymamák, anyukák, gyerekek és unokák szépültek, miközben minduntalan Budapest egyik központjában - ha más-más üzletben is -, a Margit körúton dolgozott.
Ott dolgozik saját üzletében jelenleg is, ahol elmondása szerint nincs több célja, mint elhivatottan, boldogan, addig munkálkodni, amíg büszkén és sikerrel a szépszakmában helyt tud állni.

 

- Egy vagy azok közül, akik a kozmetikus szakmában már majd mindent megéltek. Hogyan emlékszel vissza az elmúlt évtizedekre?

- Elégedetten. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen soha, semmit sem bántam meg, és soha egy pillanatig sem gondoltam, hogy rosszul választottam hivatást. Ha őszinte akarok lenni, akkor el kell mondanom, hogy nem akarattal, hanem véletlenül sodródtam a kozmetikus pályára. Eredetileg újságírónak készültem, de akkor, amikor tanulni akartam, nem volt lehetőségem. Így édesapám, aki fodrász volt, azt mondta, próbálkozzam a kozmetikával, hiszen úgyis tanulókat keresnek. Mivel akkoriban egyfajta életútkeresőben voltam, megfogadtam a tanácsát. Keresztfélévben ugyan, de tanulni kezdtem.

- 1958-ban végeztél, miben volt az akkori oktatás más, mint a jelenlegi?

- Rengeteg dologban tért el a régi tananyag a mostanitól, de természetesen sok volt az egyezés is, ami az elméletet illeti. Aztán persze idővel az anyagismeret bővült, megjelent az elektrokozmetika, de vannak olyan tényezők, kritériumok, amik nem változnak. Így például, én máig hiszek abban, hogy csakis az lehet jó szakember, akiben megvan az elhivatottság, aki elfogadja, hogy szolgáltat és kiszolgál. Manapság erre sokan képtelenek, pedig a jó kozmetikusnak ez az egyik alapismérve. Természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy amikor én munkába álltam, akkor igen keskeny volt az anyagspektrumunk. Emlékszem, hogy az a kevés termék, amit kaptunk, az a kőbányai gyógyszergyárból származott, és szinte egytől-egyig ugyanaz volt. Hogy az egyhangúságon mégis úrrá legyünk, színeztük a krémeket. Ma már nem erre nincs szükség, ahogy az is igaz, hogy egy arctisztítás sem éppen 16 forint.

- Míg régebben akkor indítottak képzéseket, ha szükség volt új emberekre, ma már rengeteg kozmetikus szabadul év, év után. Oktatóként, mesterként, mi a véleményed az új szakemberekről?

- Az elmúlt ötven évben nagyon sok tanulót fogadtam, volt, aki önállóan vagy ismerősön keresztül keresett meg, és volt, aki a még hagyományos iskolai képzés keretein belül érkezett. Voltak olyanok, akik maguktól rájöttek, rossz úton járnak, de voltak, akiknek szólni kellett. Ugyanakkor szerencsésnek mondhatom magam, hiszen hogy néhány példával éljek, egy korábbi diákom mostanra a munkatársam lett, de sikerrel dolgozik egy másik tanítványom Dubaiban és egy Írországban. Tudomásom szerint az eddig nálam végzett kozmetikusok közül csak 2 vagy 3 hagyta el a pályát.

Ezért már megéri a sok munka, a fáradság, a tanítványképzés! E mellett nem lehet szó nélkül hagyni az oktatáson belüli változásokat sem. A megújult tanfolyami jelleg egyszerre tölt el félelemmel és a kihívás örömével. Egyrészről tudom és tapasztalom, hogy túltelített a szakma és olyanok csúsznak át a vizsgáztatói rostán, akiknek nem kellene; másrészt abban is biztos vagyok, hogy aki nem jól végzi a munkáját, azt elhagyják a vendégei. Persze a kozmetikához nem elég a jó szakember, üzletembernek is kell lenni!

- Jó kozmetikusnak ezek szerint születni kell?

- Valahol igen. Igazság szerint van egy része a szakmának, ami tanulható, ami kellő elszántsággal és szorgalommal a magunkénak tudható, de akkor is szükség van egyfajta hajlamra, beállítottságra. Sok tanuló orra, aki az érettségi után jön kozmetikusnak, a plafont verdesi. Ők azok, akik azt hiszik, hogy ez egy maximálisan nőies, könnyű szakma. Nem az! Mi szó szerint kétkezi munkások vagyunk, akiknek minden mozdulatukra figyelniük kell. Továbbá hallgatók és közönség is vagyunk, akik képesek a maguk baját otthon hagyni, és a vendégére koncentrálni. Mi nem meggazdagodni, hanem megélni szeretünk ebből a szakmából, és ez nagy különbség! Éppen ezért félünk néhányan attól, hogy felhígul a pálya, hogy sok rossz „szakember", sok rossz percet szerez egy-egy vendégnek. Ezt valahogy el kellene kerülni, de vannak hibák, amikből érdemes valakinek tanulnia. Bizakodom, hogy az új oktatási rendszerbe olyanok fognak jelentkezni, akik már dolgoztak korábban, mert ők könnyebben elfogadják a kozmetika szolgáltatás-jellegét.

- Megszámlálhatatlan szakmai sikerrel, tapasztalattal a hátad mögött, egyedüli CIDESCO diplomásként az országban, önálló üzlettel, tanítványok sokaságával, szerető kollégák körében mire vágysz még?

- Valóban kereknek érzem az életem, sok mindent megéltem ezen a pályán. Szinte ugyanabban az utcában dolgozom, amióta a pályára kerültem, szépül és szépült nálam több generáció. Én még bizakodom, remélem, hogy a kozmetikus szakma különböző új oktatási módszerei, formái ugyanolyan jó szakembereket nevelnek , akik továbbra is öregbítik a magyar kozmetikusok jó hírét, nem csak hazánkban, hanem az egész világon.

Remélem, Írországban.

Szöveg: Wágner Szilvia
Fotó: Stiller Ákos