Minden, ami eredendő

Ásványi anyagok

Bizonyára nem írunk újdonságot azzal, hogy az ásványi anyagok szerepe létfontosságú. Mivel azonban a szervezet nem képes önmaga előállítani ezeket, lényeges, hogy saját magunk ügyeljünk ezek megfelelő mértékű bejuttatására, hiszen hiányuk által különböző betegségek kialakulására adunk alkalmat.

Az ásványi anyagok szervezetünkben kb. testünk tömegének 4-5%-át teszik ki. Ezen belül két csoportra bonthatjuk őket: ha a testünk tömegének 0,005%-nál nagyobb mennyiségben fordulnak elő, makroelemeknek, amennyiben ennél kisebb mennyiségben vannak jelen - mikroelemeknek (más néven nyomelemeknek) nevezzük.

Amennyiben nem jut szervezetünk kellő mennyiségű ásványi anyaghoz, az nem csak belül jelentkezik, de bőrünk is megsínyli hiányukat. Az öregedő, vízhiányos, fakó arcbőr mind jele lehet ezek nem kellő arányú bevitelének, amik pótlásával különösen a nyári és a téli időszakban rendszeresen kell foglalkoznunk.

Amellett azonban, hogy ezeket tablettában kellene beszednünk, jó, ha tudjuk, hogy bizonyos hányadukat kívülről is bejuttathatjuk a szervezetbe. A különböző készítményekben ma már minden ásványi adalék megtalálható, amire bőrünknek szüksége lehet, s így táplálkozási szokásainkat kiegészítendő: így is vigyázhatunk egészségünkre. Összeállításunkban a teljesség igénye nélkül, a bőr számára érdekes ásványi anyagokat és ásványokat mutatjuk be, és természetesen ezek kozmetikai felhasználhatóságát is.

 

Makroelemek

Foszfor

Mi a szerepe a szervezetben?

A foszfor az egyik legnagyobb mennyiségben jelenlévő elem a szervezetben. 85 %-át a csontok tartalmazzák foszforsó formájában. Fontos a fehérje, zsír és szénhidrát anyagcseréjének biztosításában és az energia tárolásában. Csökkenti az izületi gyulladás fájdalmait, szükséges a B1-, B6-vitamin képződéséhez és a B3-vitamin hatásosságához.

Több másik ásványi anyaggal egyetemben a foszfor jótékony hatását bőrünkön alkalmazva is kifejtheti: csökkenti a barázdák és ráncok megjelenését, a kitágult pórusokat és kiegyenlítik a bőr tónusát.

Miben található meg?

Táplálkozásunkban jó foszforforrások pl. a hüvelyesek, az olajos magvak és a sajtok is, de különösen jelentős jelenlétük a magas fehérjetartalmú ételekben: a húsok, a halak, a tojás és a tejtermékek a leggazdagabbak foszforban.

Mit okoz a hiánya, mit a túladagolása?

Mivel számtalan táplálékban megtalálható, hiánya ritka, a napi kb. 620 gramm szükségletet fedezhetjük belőle.

A túlzott foszforbevitel mindamellett, hogy gátolja a D-vitamin aktivizálását a szervezetben, csökkenti a bélrendszerben a kalcium felszívódását

Kalcium

Mi a szerepe a szervezetben?

A kalcium sokrétűen felhasználható ásványi anyag. Mindamellett, hogy a csontszövet alkotóeleme, segít megőrizni a fogak egészségét, szabályozza az enzimek működését, szükséges a megfelelő véralvadási folyamatokhoz. Segíti az idegrendszer működését, és az izmok összehúzódását is.

Külső alkalmazása szempontjából lényegi hatásai, hogy megerősíti és stabilizálja a bőrsejtek falát, enyhítheti, megakadályozhatja az allergiás reakciókat fellépését. Problémát okoz a kalcium felszívódása és beépülése.

Miben található meg?

Jelenléte a köztudatban is igen ismert, legmegfelelőbb forrása (mind felszívódás, mind összetétel szempontjából) a tej és a tejtermékek. Emellett olajos magvaink és a tengeri halak is segíthetik hiányának pótlását.

Mit okoz a hiánya, mit a túladagolása?

Amennyiben nem tudjuk kellő mennyiségben (kb. 1000-1500 gramm) szervezetünkbe juttatni a kalciumot, enyhébb esetben a körmök repedezni kezdenek, a bőr pedig könnyebben hámlik le. Súlyosabb hiány esetében izomgörcsök, esetleg szívműködési zavarok is felléphetnek. Gyermekkorban a legfontosabb a normál adag bevitele, hiszen meghatározza a csontok fejlődését, későbbiekben pedig ásványi anyag tartalmát. Hiánya a bőrben okozhat: száraz, töredező bőrt, ekcémát, rossz sebgyógyulást.

 

Magnézium

Mi a szerepe a szervezetben?

A szervezetben megtalálható 20-30 gramm magnézium egyenletesen lelhető fel a csontok és a sejtek belső terében. Sok egészségmegőrző szerepe mellett ki kell emelni az idegrendszer védelmét, a fehérje-, zsír-, szénhidrát anyagcsere biztosítását. Kozmetikai szempontból az egész energiaháztartás számára nélkülözhetetlen, elsősorban az érett bőr ápolásában játszik fontos szerepet, segítségével a bőr több nedvességet képes elraktározni, és hatékonyabban tud védekezni a szabad gyökök ellen.

Miben található meg?

A táplálkozásban jó magnéziumforrások a burgonya, a zöldségek, a halfélék, a hüvelyesek, a gabonafélék.

Mit okoz a hiánya, mit a túladagolása?

Ha nem jut kellő mennyiségben a szervezetbe, felléphet fokozott fáradékonyság és idegrendszeri problémák, zavarok az anyagcsere folyamatok működésében, a vérkeringésben

Súlyos hiánya esetén pedig hányás és izomgörcsök is jelentkezhetnek. Hiánya a bőrben okozhat: száraz, töredező bőrt, ekcémát, rossz sebgyógyulást.

Túlzott bevitele szintén járhat anyagcsere problémákkal, okozhat fejfájást, szédülést, koncentrációzavarokat, viselkedészavarokat, étvágytalanságot és magas vérnyomást is.

Mikroelemek

Cink

Mi a szerepe a szervezetben?

A cink mintegy 2-3 grammnyi mennyiségben van jelen az emberi szervezetben, ezen belül is főleg a haj, a szem, a máj, a vesék, az izmok, és a bőr tartalmazzák nagyobb mennyiségben. Alkotóeleme az inzulinnak, s egyéb (kb. 70 féle) enzimeknek.

Fontos résztvevője a fehérje-, szénhidrát-, zsír anyagcserének - bőrstimuláló hatása van, serkenti a kollagén- és elasztintermelést, leköti a szabad gyököket.

Miben található meg?

Legfontosabb tartalmazói a húsok, a máj, a kagylók, a hüvelyes növények és a tojás. Állati eredetű táplálékból könnyebben hasznosítja a szervezetünk.

Mit okoz a hiánya, mit a túladagolása?

Cink hiányában a gyermekek növekedése veszélyeztetett, kialakulhat törpe növés, felnőtt korban pedig elhúzódó sebgyógyulás, csökkent étvágy- és ízérzés, bőrgyulladások és anyagcserezavar. Hiánya okozhat száraz vagy zsíros bőrt és aknét. Túladagolása vérszegénységet okozhat.

Szelén

Mi a szerepe a szervezetben?

A glutation peroxidáz nevű enzim részeként a szabad gyökök elleni védelem fontos eleme. Csökkentheti a szélütés és az infarktus kockázatát, mivel gátolja az erekben a vérrögképződést. Antioxidáns lévén gátolja a szabad gyökök DNS-molekulákat károsító hatását, és támogatja a bőr jelentősebb sejtfunkcióit, erősíti az immunrendszert, megőrizni a szövetek fiatalságát és rugalmasságát.

Miben található meg?

Tartalmazza a brazil dió, a tenger gyümölcsei (rák, kagylók, tonhal), állati belsőségek, szárnyasok húsa és a vöröshúsok. Jó forrásai még a tejtermékek elsősorban a vaj. Előfordul még a citrusfélékben, az avokádóban, hagymában, paradicsomban, brokkoliban, sörélesztőben, lencsében, búzacsírában, búzakorpában és a teljes kiőrlésű gabonafélék többségében.

Mit okoz a hiánya, mit a túladagolása?

Hiánya következtében romlik az ellenálló képesség, megnő a szív és érrendszeri betegségek, valamint a rák kialakulásának kockázata. Hiánya a bőrben okozhat: száraz, töredező bőrt, ekcémát, rossz sebgyógyulást.

Túladagolásához a napi ajánlott bevitel (0,08 mg) 10-szeresének meghaladása kell, ami bőrgyulladást, hajhullást, köröm-rendellenességet idéz elő.

Vas

Mi a szerepe a szervezetben?

A vas létfontosságú szerepet tölt be a szervezetben. hemoglobin alkotórészeként biztosítja a vérben az oxigén szállítását, fontos szerepet játszik a sejtek növekedésében, regenerációjában és a védekező rendszer működésében.

Az arcbőrnek egészséges, rózsás pírt kölcsönöz, mivel elősegíti a vörösvértestek képződését és az oxigénszállítást a vérben.

Miben található meg?

Jó állati eredetű vasforrások pl. a máj, a belsőségek, a húsfélék, és a tojás. A növényekben található vas csak elenyésző mennyiségben szívódik fel, ehhez elengedhetetlen a C-vitamin jelenléte.

Mit okoz a hiánya, mit a túladagolása?

Az ajánlott napi bevitel elégtelensége miatt kialakulhat vérszegénység, fáradékonyság, az ellenálló képesség csökkenése, fokozott fertőzésveszély. Ez elsősorban a nőket veszélyezteti. Hiánya sápadt arcbőrt eredményez.

Túlzott vasbevitel esetén problémák léphetnek fel az anyagcsere folyamatokban.

 

Szöveg: Pálmai Eszter
Fotó: Veres Dalma
Felhasznált szakirodalom: Muriel Spark: Táplálkozás szerepe a kozmetikában - Kozmetikusok kiskönyvtára X. (Beato Angelico Kiadó)