A bőrgyógyászathoz épp úgy kell érteni, mint a történelemhez, vagy a pszichológiához. Basilides Edit szerint egy jó maszkmester nem csak jó fodrász és sminkes, hanem az újra mindig fogékony, a különböző korok divatirányzatait tökéletesen ismerő kreatív tagja egy stábnak.

 

- Férjem filmrendező volt. Sokat jártam vele a filmgyárba, és mindig szerettem volna aktívan részt venni egy film elkészítésében. Férjem ettől óva intett. Halála után az egyik gyártásvezető biztatására úgy döntöttem, hogy nem adom fel gyerekkori álmomat. Abban az időben előírás volt a kozmetikus vagy fodrász végzettség. Emellett elvárás volt a megfelelő anatómiai ismeretek elsajátítása. Édesapám orvos volt, úgyhogy nem volt nehéz dolgom.

- Gondolom, végig kellett járni a ranglétrát...

- A Filmgyár nagyon jó iskola volt. Először lóti-futiként dolgoztunk a maszkmesterek mellett. Később már segédkezhettünk a különböző filmeknél, végül pedig önállóan dolgozhattunk. Persze emellett el kellett végeznünk egy hároméves tanfolyamot, ahol megtanultuk az úgynevezett szőrmunkákat. Először a bajusz, szakáll, végül a paróka elkészítését. Elsősorban a mesterektől tanultunk, hivatalos felsőfokú képzés nem volt. Manapság megpróbálom én átadni a tudásomat. Nagyon szeretek fiatalokkal dolgozni.

- Hogy lehet valaki az ön tanítványa?

- Általában rögtön felismerem a tehetséget. Ha valaki megkeres, azt kérem, hogy hozzon egy modellt, és sminkelje ki. Ez egyfajta felvételi vizsga. Elsősorban az apró dolgokra figyelek. Fontos a precizitás és az alapfokú szakmai tudás. Emberileg pedig az alázat. A fellengzős embereket nem kedvelem. Az első sminkelésből látom, hogy mennyire van az illetőnek tehetsége ehhez a szakmához. Szeretek a tehetségekkel foglalkozni, ugyanakkor senkit nem küldök el, aki nálam szeretne tanulni. Tanítványaim nagyon sokszor éles helyzetekben, hirtelen döntések előtt hívnak, és tanácsot kérnek tőlem. Ez jól esik.

- Hogyan kezdődött a filmes karrierje?

- Férjem gyártásvezető barátja révén rögtön egy német film stábjába keveredtem. Nagyanyám osztrák volt, úgyhogy nem volt idegen a környezet. A kinti munkamorál teljesen más, mint a hazai. Egy amerikai vagy német filmnél fontos a siker, mindenkinek megvan a feladata, és ezt a többiek akceptálják. Szerettem volna megbeszélni a német rendezővel, hogy neki mi az elképzelése, mire ő azt válaszolta: maga a szakember, maga tudja. Így sokkal kreatívabb lehet az ember, viszont számomra mégis a magyar film az igazi. Itthon mindent együtt találunk ki: a rendező, az operatőr, a maszkmester és az egész stáb.

- Nemsokára jöttek a magyar munkák: Csontváry, Mefisztó, Veri az ördög a feleségét, Te rongyos élet, Angi Vera, Legényanya, Játékos. Csak hogy néhány példát említsek.

- A filmgyárban a régi rendszerben is egy kis kapitalizmus működött. A maszkmestereket a munkáik alapján hívták új filmekre. Akkor voltunk sikeresek, ha minőséget alkottunk. Ehhez rengeteg háttértudásra volt szükség. Egyébként a színészeket is sokszor filmre vett maszkpróbák alapján válogatták ki. A magyar rendezők többségének elég erős elképzelése volt a karakterekről. Nekem sokszor az ő álmukat kellett megvalósítani. Ez is nagy kihívás volt.

- A színészek könnyen viselték a maszkpróbákat, vagy voltak viták?

- E tekintetben is teljesen másképp működött a magyar és a német rendszer. Itthon sokkal toleránsabbnak kellett lennem. Németországban, ha egy színésznek azt mondtam, hogy ez és ez így lesz, akkor az úgy volt. Soha nem volt vita. Mindenki végezte a saját munkáját.

- Manapság a piac igen meghatározó, régen is így volt?

-Elég aggasztó, hogy a sminkesek nagy része manapság együtt mutatkozik a modellel a referenciafotókon. Ugyanis mindenképp dokumentálnia kell, hogy ő készítette azt a bizonyos sminket vagy maszkot. Legfontosabb érték az önreklám, és az eladhatóság. Ez sokszor a szakmai felkészültség rovására megy.

- Ha manapság beül a moziba, át tudja magát adni az élménynek, vagy kritikusan, szakmai szemmel figyeli a sminket és a maszkokat?

- Sajnos képtelen vagyok elvonatkoztatni. A vérfagyasztó horrorfilmek nagy részét végigröhögöm. Egyszer majdnem ki is vezettek a moziból. Pontosan tudom, mit hogyan készítenek el, úgyhogy nincs rám semmilyen hatással. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy ezekben a filmekben olyan emberek dolgoznak, akiktől igazán sokat lehet tanulni. Rengeteg új anyaggal, és sok új technikával teszik egyre valószerűbbé a valószerűtlent. Ha fiatal lennék, szívesen részt vennék ilyen munkákban.

- Egy maszk elkészítése szinte művészi munka. Nem sajnálja, amikor a színész leszedi magáról, amit ön megalkotott?

- Ez kétségtelenül furcsa. Viszont másnap, harmadnap, sőt amíg a jeleneteket fel nem vesszük minden forgatásra ugyanazt az arcot kell újraalkotni. Szinte milliméternyi eltérés sem lehet. A színészek egyébként imádják maguk letépkedni a gumit az arcukról. Ilyenkor olyanok, mint a gyerekek.

- Manapság sok felkérése van?

- Igen. Nagyon szeretek videoklipekben dolgozni. A klipek tulajdonképpen sűrített játékfilmek. Dolgoztam a Back to Black-kel, a Unique-kal. Ugyanúgy készülök egy klipre mint egy nagy játékfilmre. Fontos, hogy szeressük a szakmánkat. Ezt a szakmát nyögve-nyelve nem lehet művelni. Aki szereti a maszkmesterséget, annak viszont tudnia kell, hogy a tanulás egy életre szól.

Szöveg: Kal Pintér Mihály
Fotó: Dala Gábor