Sminktörténelem - Egyiptom

Az ókori Egyiptom

Az ókori kultúrák közül az egyiptomi a legnépszerűbb, legismertebb. Éppen ezért talán kissé unalmasnak tűnik, hogy ezt választottam témának, de nagyon lenyűgöznek e kor művészeti alkotásai mind szemlélődőként, mind szakemberként.

Régóta szerettem volna megvalósítani e korszak sminkjének modern változatát, ami hasonló jegyeket visel. A jellegzetes szemsmink vonalat beleépítettem, és összevegyítettem a mai divatirányzat szerint készített vonallal.

Az egyiptomiak szemében fontos volt az ápoltság. A tehetős réteg, az arisztokrácia nagy hangsúlyt fektetett a szépségápolásra. Elég, ha csak a legendás királynőre, Kleopátrára gondolunk. Mosakodáshoz szappan helyett olajból, citrusból és illatszerekből kevert lemosó kenőcsöt használtak. Naponta olajozták bőrüket, hogy megóvják azt a kiszáradástól. Borotvával, csipesszel távolították el a testszőrzetüket. Voltak készítmények a bőrhibák kendőzésére és a testszag eltüntetésére. A férfiak és a nők egyaránt használtak illatszert, szemfestéket. Erősen festették magukat. Rézércet vagy ólomfényt zúztak össze palettán, hozzákevertek olajat, s az így nyert szempillafestéket üvegcsében tartották, majd kis rudacskával vitték fel. A szemre és a szemöldökre fektették a hangsúlyt, amelyeknek erős fekete kontúrt adtak. Szinte a halántékig húzták ki ezeket a vonalakat, amelyek nemcsak a tekintet kiemelésére szolgált, hanem a rovarok ellen is.

Most is újra visszatértek a vonalas szemsminkek. Az általam készített szemvonal felidézi a régi ókori stílust, amit ötvöztem saját fantáziámmal, s így az antik jelleg modernizált változatát láthatjuk. Az egyiptomiak egyik legkedveltebb és leggyakrabban használt színe a türkiz. Ezt a szemfestésnél is alkalmazták, s ma is divatos színnek számít. A modellemen a türkizen kívül használtam aranyba irizáló fehéret, aranyat és bronzot is. Mivel a szemek a hangsúlyosak, ezért az ajkát aranyfénnyel festettem ki. Ezt a sminket különleges alkalomra ajánlom a vállalkozó szelleműeknek. Persze ennek leegyszerűsített, diszkrét változatát.

Nemcsak az arcukat festették ebben a korban, hanem hennával a körmüket, talán a tenyerüket, de még a talpukat is. A vörös okkert megtörték, vízzel keverték, s azt használták arc- és szájfestésre. Lakomákon, hivatalos alkalmakon mindkét nem kedvelt viselete volt a paróka. Az Újbirodalom idején sokkal ravaszabbá vált a ruhák szabása, különösen az alkalmi viseleteké. Lazább, lengébb öltözékek jöttek divatba. A nemesúr szívesen húzott hosszú köntöst ruhája fölé, divatos volt a bő, vékony köpeny. A nemesasszony berakott ruhája, vállkendője csak úgy lebegett, a vállkendőt egyetlen darabból tekerték a test köré, mell alatt megcsomózták. Királynék, királyok tolldíszes köpenyt viseltek, kis aranyérmék díszítették ruháikat. Leginkább mezítláb jártak, de ünnepekre volt sarujuk, melyet sásból és bőrből készítettek. Kesztyűt is viseltek, de festményeken nem maradt fenn ábrázolása.

Egyiptomban mindenki felékszerezve járt, a gazdagok féldrágakővel, színes üveggel berakott arany-ezüst ötvözetet, kösöntyűket viseltek. A szegényeknek csak réz vagy porított kvarc hevítésével készült fajansz jutott.

Szöveg: Dudás Barbara

Fotó: Ilosvay Gábor

Modell: Tóth Boglárka