Az Edo-korban (1603–1868) tornyon lévő lándzsák igazolták, hogy a színházak Sógunátustól kapott, hivatalos működéi engedéllyel rendelkeznek. Edo-ban (a mai Tokióban) mindössze három színház bírt ezzel a kiváltsággal. Ma ez a színház, a kabuki-za továbbra is azt a művészetet gyakorolja, amelyről a nevét kapta, és így némileg az Edo-kori japán világát is életben tartja.

A kabuki a hagyomány szerint 1603-ban született, amikor a régi fővárosban, Kiotóban egy Izumából való Okunyi nevű nő eltáncolt valamit, amit aztán okunyi-kabuki-nak neveztek. A három írásjel mellyel a kabukit írják: KA jelentése „ének”, BU jelentése „tánc”, a KI jelentése „ügyesség, jártasság”. De ezt az értelmét csak később nyerte el. A kabuki szó a kabuku igéből származik, s ez annyit tesz: elhajolni. A fő iránytól való eltérés jelentését is hordozza. A szó eredeti értelmében tehát a kabuki nem ének, tánc és ügyesség volt, hanem szokatlan előadás.

Az okunyi által divatba hozott kabuki-adori (kabuki-tánc) népszerűsége egyre nőtt, így követőkre talált a juna (fürdőházi lányok) személyében. Mivel ők csak utánzók voltak így táncuknak nem volt művészi értéke és mivel nem képezték magukat, nem tudták hosszan lekötni a közönséget, ezért női vonzerejüket vetették be. Amikor ez a szabados szellemű tevékenység felkeltette a hatóságok figyelmét, a sógunátus 1629-ben betiltotta a női énekmondók, a nők által előadott kabukit, és a táncosnők fellépését a színpadon. Ettől fogva csak férfiak játszhattak. Így hát a női szerepeket jóképű férfiakra (vakasu) bízták. Idővel ebből alakult ki, az onnagata, a női szerepek specialistájának művészete (kb. 1654-ben).

Festés a kabukiban

Az arcon merészen húzott kék vonalak – ez a kummadori arcfestés a kabuki egyik jellegzetessége. A vonalak a nagy erőt jelképezik, a kék szín pedig azt, hogy a figura gonosz. A kummadori arcfestés szabályai szerint fehér alapon merész vörös vonalakkal van kifestve, ez mutatja a figura erényes voltát és hatalmas erejét. A kummadori festés a főszereplők festése volt. A különbség a vonalakban rejlik. A gonosz színe a kék, amit a színész nem satíroz el, a jó színe a piros, amit a művész valamilyen irányban elsatíroz. A szemöldök összehúzása festéssel, illetve a lefelé tartó szemöldök szintén a gonoszt segíti a színpadon. A jónál a szemöldököt felfelé és kifelé a fül felé festik, ami a nyitottságot és jóságot sugallja.

A szemfestés satírját akképpen hasznosíthatjuk, hogy ha a szemöldök alsó vonalától a mélyítővonalig tovább mossuk, akkor egy kis ügyességgel esti sminket kaphatunk, amit tovább lehet fejleszteni egy kis csillámmal és glitterrel kifutói sminkig.

Szöveg: MASK

Fotó: Kopasz Zsolt