Bőrgyógyászati kozmetológia és kozmetika mint határterületek

 

„Ideális esetben a két szakma képviselői tisztában vannak saját hivatásuk szakmai határaival és a kompetenciákkal, emiatt nem a másik fél piacról való kiszorítása kellene hogy cél legyen, hanem a jó munkamegosztás, egymás segítése, hiszen a cél közös: a páciensek problémáinak megoldása, egészségük védelme, szinten tartása - más-más eszközökkel és lehetőségekkel, de realitásokon nyugvó kooperációban." - mondta Dr. Kovács János, a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat Bőrgyógyászatának vezető bőrgyógyász főorvosa.

 

Minden az IPL-ről!

A 90-es évek végén kezdtünk el megismerni egy új eljárást, mely napjaink egyik kedvelt, ugyanakkor nagyobb befektetést igénylő szolgáltatásává nőtte ki magát. Bár az IPL hallatán a legtöbb embernek a szőrtelenítés jut eszébe, nem csak erre használjuk. Az IPL (Intense Pulsed Light) vagy más nevén villanófény egy nagyon sokrétű hatással rendelkező technológia. Új sorozatunkban szakértőink segítségével a dolgok mélyére ásva válaszolunk azokra a kérdésekre, melyek az elmúlt tíz év alatt - mióta a technológia itthon is hozzáférhető - felmerültek. Lássuk a kérdéseket, melyekre lapszámról lapszámra adunk bővebb választ!

Meghívó

Kedves Kozmetikus!

Szeretettel küldöm Neked ezt a meghívót, amellyel egy hamarosan induló wellness weboldal használatához ingyenesen regisztrálhatsz!
Az oldal világújdonság és mérföldkő lesz az egészséges életmód területén. A kozmetikádban egy új szolgáltatásként is használhatod a kezelések kiegészítéseként és a vendégeidnek is ajánlhatod, így ők is boldogabbak, egészségesebbek lesznek!

Barnaság télen-nyáron 10.

Ez a nyár is lassacskán tovaszáll, s újra beköszönt az aranybarna színeiről ismertes ősz. Ám ha ügyesen kihasználtuk az időjárás és a szoláriumok adta lehetőségeket, a szüret havába mi is ragyogó bőrrel léphetünk át.
Azok kedvéért pedig, akik az önfeledt pihenésben, strandolásban, ellazulásban túl sok időt töltöttek a fény áldásos hatását élvezve, vagy színűket megőrzendő a későbbiekben is meg szeretnék őrizni azt, ismételjük át egy kicsit sorozatunk erre vonatkozó részleteit, s hogy mire is érdemes figyelni ilyenkor.

Barnaság télen - nyáron 9.

Modern technika

„Aki nem alkalmaz új megoldásokat, új bajokra számíthat, mert az idő a legnagyobb újító” – tartotta Francis Bacon. Mint minden körülöttünk, mi is változunk. Ideális esetben a személyiségfejlődés során az ember mind többre és többre törekszik, igényeit kiszélesíti, vágyait az adott állapothoz képest fogalmazza meg, így lendítve előrébb az elvárásokat, komoly feladatot adva ezzel a szolgáltatópiacnak is.

Barnaság télen - nyáron 8.

 

 Az alábbiakban folytatjuk, mi mindennel érdemes foglalkoznunk akkor, ha úgy döntünk, egy bőrbarnító eszközzel próbáljuk bővíteni szolgáltatásainkat. A szoláriumozást kiegészítő készítményekben fontos, hogy legyenek olyan anyagok, melyek felelősek a szabadgyökök lekötéséért, hidratáljanak, kondicionálnak. Fontos, hogy ezeket ajánljuk vendégeinknek, természetesen a bőrtípusukhoz igazítva őket.

 

Újdonság

Többfunkciós kezelőgép

Termális energiák a kozmetikában III.

Kezelések kombinálása
Szakértő: Bárdi Anna

Minden olyan kezelésnél, ahol a meleg hatására támaszkodunk, általában a bőranyagcsere fokozása, a vérbőség növelése, hatások fokozása a cél. Ezekhez a pórusok ilyenkor bekövetkező tágulását használjuk ki. Természetesen ezeket a termikus energiával dolgozó eljárásokat csak olyan esetekben vethetjük be, ahol diagnosztizálásunk szerint ez megengedett. Mindig meg kell azt is vizsgálnunk, hogy mi a cél: feszesítés, ránctalanítás, hatóanyagbevitel stb.
Vigyázzunk arra, hogy gyulladt területen meleg hatással fokozhatjuk a folyamatot!

Termális energiák a kozmetikában II.

Pakolások, maszkok, golyók
Szakértő: Báthoryné Gellért Katalin

A kozmetikában manapság nagy segítséget jelentenek a technikai újdonságok. Mindenki talál személyéhez illő eszközöket, készítményeket munkája hatásának fokozására, s amennyiben megtalálta a személyes kedvenceit, az naprakész tudással kombinálva tökéletesítheti kezeléseit.