Barnaság télen - nyáron 6.

„Bőrünk" fénye

Az elmúlt századokban a fehér bőr az elegancia és a szépség szimbóluma volt, a földeken dolgozó emberek cserzett, napégette bőrével szemben. Ezzel szemben a mai tendencia szerint a napbarnított bőr a hódító nő és férfi szimbóluma lett, olyannyira, hogy ezt a vonzerőt a téli hónapokban sem szeretnénk elveszíteni. Szerencsére a technológia fejlődése mindezt lehetővé teszi számunkra. Szoláriumok széles választéka áll rendelkezésünkre barnaságunk megőrzésére vagy éppen nyaralási színünk előkészítésére.

 

Barnaság télen - nyáron 5.

Hol születik a fény?

Amikor az ember elhatározza, hogy bemegy egy szolárium-stúdióba, és igénybe veszi a gépeket, sokat számít az is, hogy ezek az eszközök mennyire látványosa - már kinézetükből következtethetünk sokszor arra, hogy milyen szinten fogják majd tudni kielégíteni igényeinket. A sokféle szín, és kerekített, modern formák ugyanakkor esztétikai szempontból is sokkal inkább vonzzák a betérőket, akik komfortjáért a tervezők mind újabb és újabb desing-okat, kényelmi szempontokat szolgáló „kapcsolókat” próbálnak belevinni napágyaikba.

Barnaság télen - nyáron 4.

 

 A téli időszak beköszöntével egyre jobban kezdi hiányolni szervezetünk a nyár napsütését, a sugarak melegét, és bőrünk színe is megfakul a nagykabátok alatt. Az eddigi részekben sokat beszéltünk már a szoláriumok és a napfény hatásairól, a kötelező védelemről, most nézzük a dolgok, illetve a gépek mélyére.

 

Barnaság télen - nyáron 3.

"Jóból is megárt a sok." - tartja a mondás. Vonazkozik ez a mértéktelen élvezeti cikkek fogyasztására, a túlerőltetett mozgásra, és bizony a fény jótékony hatására is. Óvakodni kell attól, hogy bőrünket egyszerre nagy időintervallumú, vagy túl erős sugárzásnak tegyük ki, mert ami hasznos és egészséges a normál keretek között, az veszélyes lehet helytelen alkalmazás esetén.
Lássunk néhány tanácsot, pro és kontra...  

Barnaság télen - nyáron 2.

 

Előző cikkünkben összefoglaltuk, hogy mi is tulajdonképpen a szolárium, milyen fajtái vannak, kiknek ajánlott, illetve nem ajánlott a használata, illetve néhány tanács kíséretében összefoglaltuk a „mesterséges napfény" jótékony és kevésbé jótékony hatásait is.

 

Barnaság télen - nyáron 1.


A múlt század végén egy Finsen nevű dán orvos szerkesztette meg az első, a természetes napfény pótlására, a mesterséges ibolyántúli sugarak előállítására szolgáló készüléket, amely egy szénrudas ívlámpa volt. Azóta számtalan házi használatra szánt kvarclámpát és szoláriumot fejlesztettek ki. A szoláriumlámpák a 320 és 400 nanométer közötti tartományban sugároznak, ezzel a napsugárzásnak a hatás szempontjából legfontosabb fényösszetevőit: az UV-A és az UV-B tartományba eső sugarakat utánozzák.

Kozmetikai SBS

Árulkodó foltok 

Az arcelemzés során az orca formájából, a szem, az orr és a száj méretébôl következtetünk az alapvetô személyiségjegyekre, bőrelváltozás esetén belsô szervi problémákra. Erre pedig hazánkban már kezelést is tudnak ajánlani szakembereink. Az ôsi és a modern arcdiagnosztika az arcot egyaránt három részre tagolja: a homlok a szellemet reprezentálja, az arc közepe - a szemek és a száj közötti rész - a lélek zónája, az orr alatti terület a test zónája.

Minden, ami eredendő

Ásványi anyagok

Bizonyára nem írunk újdonságot azzal, hogy az ásványi anyagok szerepe létfontosságú. Mivel azonban a szervezet nem képes önmaga előállítani ezeket, lényeges, hogy saját magunk ügyeljünk ezek megfelelő mértékű bejuttatására, hiszen hiányuk által különböző betegségek kialakulására adunk alkalmat.

A Kelet technikái

Az egészségmegőrzés, illetve a betegségek megelőzését szolgáló felfogás térhódítása többek között annak a nyitottságnak is a következménye, mellyel a mai nyugati ember tekint Ázsia hagyományos kultúrájára. Mind a gyógyászat, mind a szépségápolás tekintetében az ázsiai országok 5-7000 éves tradícióra tekintenek vissza. A mai nyugati civilizáció elidegenítő, jövőképében bizonytalan felfogása a társadalmak életének egészére kihat, sűrűn átszövi az orvos-beteg kapcsolatát is...

Wellness a kozmetikában III.

 

Életmódváltás pszichológus szemmel

Szöveg: Balasi Margit