Szofisztikus. Eklektikus. Karakteres, erős ruhadarabok, minimalizmus. Hogy kire illenek ezek a jellemzők? Egy fiatal stylistra, akit Tóth Alinak hívnak...

 

 

- Honnan ismerhetjük a munkáidat?

- Öt évig voltam az FHM-nél divatszerkesztő, ennek év elején lett vége, azóta dolgoztam egy kicsit a Joy-nál, most pedig a Glamournál készítek divatanyagokat. És van egy saját szüleményünk is, ami hiánypótló itthon. Félévenként jelenik meg a lap, az első szám októberben jön ki. 256 oldalon divat, beauty, de nem a glossy magazin kategória, inkább alternatív divatlap. 150 oldal körül lesz benne divat, az anyagok többségét Perlaki Márton fotózta, aki szintén nagyon fiatal, de már az öt legismertebb magyar divatfotós egyike. Ez az egész egyfajta misszió, megpróbáljuk a magyar divattervezőket felvonultatni a lap oldalain, hogy ők is kapjanak publicitást. Csak tervezők által készített ruhák, cipők fognak szerepelni. A divatszekció mellett lesz benne film, zene, képzőművészet, iparművészet, irodalmi művek, divattal foglalkozó cikkek. Magánkiadásban adjuk ki, és megpróbálunk egy rést betömni a hazai lappiacon. Kifejezetten presztízs értékű márkák fognak megjelenni. Az újság kétnyelvű lesz, és a külföldi terjesztéssel is megpróbálkozunk. Egyébként soha nem egyedül dolgozom, már a kezdetektől Virág Anikóval együtt csinálunk mindent.

- Tévéztél is egy ideig...

- Igen, az egyik népszerű magyar tévésorozat stylistja voltam. Két évet dolgoztam velük. Sorozatban dolgozni nagyon rázós munka. A stúdióban ugyan csak másfél napot kellett töltenem hetente, de a többi napon be kellett szereznem azokat a ruhákat, amik majd a következő forgatásra kellenek. Sok mindenből többet is, mert néha a szerep szerint leöntötték, összevérezték, és hasonlók. Minden héten frissítenem kellett az összes szereplő ruhatárát új darabokkal. Eleinte a producer nagyon ragaszkodott az addig megszokott dolgokhoz, és én is megpróbáltam ragaszkodni ahhoz, hogy kinek milyen a stílusa, mik a színei, de ezeket azért megpróbáltam finomítani. Egyébként Anikóval minden munkánkra jellemző, hogy mindig valahogy nagyon finoman, és picit elegánsabban öltöztetünk, hogy látszódjon, hogy az egy jó minőségű anyag. Megpróbáltam mindenki ruhatárát elvinni errefelé, akinek a karaktere erre lehetőséget adott. Leginkább „Claudiát" szerettem öltöztetni, mert kihívás volt megtalálni az alkatához, stílusához, szerepbeli egyéniségéhez és a saját egyéniségéhez is illő ruhákat, mert Edit az életben teljesen más, mint „Caludia" bőrébe bújva. A kőkemény üzletasszony, akinek elég sok pénze van, egy elég határozott image. A sorozatoknál nagyon fontos, hogy túl nagy változások ne történjenek a szereplők karakterében öltözködésében, mert a nézőknek fontos, hogy azt kapják, amit megszoktak hosszú éveken át. Reklámfilmekben is szoktam dolgozni, az ezek általában külföldi produkciók, de most az egyik hazai bank reklámját is mi csináltuk Anikóval.

- Mit tanultál annak idején?

- Művészettörténet szakra jártam az ELTE-re, de már közben elkezdtem dolgozni Németh Anikó tervezőnél, és nagyon megtetszett az egész. Dolgoztam egy alternatív lapnál, a Taxi magazinnál is, utána pedig Kiss Szilárd ajánlott be bennünket Anikóval az FHM-hez. A művészettörténet ad egy jó stíluskritikai alapot az embernek. Ugyanígy a stílusok közt kell az embernek szelektálnia a divatban is, úgyhogy van benne hasonlóság. És mind a kettő abszolút vizuális dolog.

- Azt szereted jobban, ha sztárok fotózásához hívnak, vagy ha divatanyagot kell készítened?

- Jobban szeretek divatanyagokat készíteni, sztárokkal dolgozni nagyon macerás történet, nehéz megfelelni az igényeknek, és legtöbbször egyáltalán nem biztos, hogy megegyeznek az elképzeléseink. Én most már jobban szeretek a saját fejem után menni. Amikor azért kérnek fel egy munkára, mert tudják, hogy én azt jól meg fogom oldani, és nem azért, mert egy sztárt kell felöltöztetni, abban nincs akkora szabadsága az embernek.

- És mekkora szabadságot adnak nektek a lapok? Hagyják, hogy a saját elképzeléseidet valósítsd meg?

- Egyre inkább. A Glamour ilyen szempontból egy nagyon szerencsés magazin, mert ők tényleg a divatról akarnak szólni, amikor azt mondják, hogy egy divatanyagot kell készíteni. Nincsen semmi olyan korlátja az embernek, hogy valami túl drága, ők pontosan tisztában vannak azzal, hogy a tervezők ruháit nem lehet kihagyni, azok az első kézből származó információk a divatról. Akik a kifutón bemutatják a kollekcióikat, mindig azok vezetik a divat irányzatait tovább.

- Milyen az az összeállítás, ami igazán Tóth Alis?

- Szofisztikált. Nagyon finoman harmonikus minden, de mellette eklektikus is tud lenni. Karakteres, erős ruhadarabok vannak összepárosítva eklektikus módon, de mégsem túlburjánzó, barokkos az összkép, hanem inkább minimalizmus jellemzi a látványvilágot. De minden egyes darabnak nagyon erős karaktere van a képen.

- Honnan szerzed be a ruhákat a fotózásokhoz?

- Vannak preferáltabb helyek, ahová szeretek járni, mert sokkal több jó dolgot látok, mint máshol. Magyar tervezők ruhái, külföldi márkák, és néhány olcsóbb márkát is határozottan kedvelek. Azt vettem észre, hogy pár évvel ezelőtt volt egy olyan időszak, amikor kezdtek besokallni a boltokban attól, hogy egyre több magazin van, egyre több stylist van, és egyre több helyre viszik el a ruhákat. Itthon sajnos nincsenek a márkáknak még külön show roomjai, ami külföldön már bevett szokás. Ezeken a helyeken nem eladási, hanem kifejezetten promóciós célokra tartanak ruhákat. Tehát ott a stylistoknak nem kell egész nap zacskókkal rohangálni, hanem ezekből a show roomokból hozatják el az adott ruhákat. Itthon ez nehezebb, mert a kereskedőknek fontos, hogy benne legyenek egy lapban, az sem mindegy, hogy melyikben, de közben ugye el is kell adniuk a ruhákat. Van, ahol nehezen tolerálják ezt a dolgot, pedig én úgy gondolom, hogy megjelenni bármelyik jobb magazinban nem egy rossz PR.

- Hogyan szeretsz öltözködni?

- Nagyon változó. Alapvetően szeretek elegánsan öltözködni, de amikor egész nap rohangálok, mindig a legkényelmesebb ruhámat veszem fel. Fekete, sötétkék, barna, szürke. Színekből ezeket szeretem leginkább. Én sem mindig engedhetem meg magamnak, hogy eredetiben vásároljak, szeretem azt, hogy meg lehet találni a „kopi" márkáját elérhető áron. Ez egy hasznos dolog, ha az ember jól tudja ötvözni a saját öltözködésében a márkás darabokat a „kopi" márkák jó cuccaival, akkor semmi gond nincs az összképpel.

- A stylistok következő generációjának képzésében már Te is részt veszel...

- Igen, egy magániskolában tanítok. A leendő stylistoknak egy csomó mindent kell tanulniuk. Művészettörténetet, színtant, valamennyire ismerniük kell a szabászatot is. Meg kell ismerkedniük a vizuális kultúrát, magazinok tördelését, az ott folyó munkát. A többi nem tanulható, a stílusérzéket nem lehet tanítani...

Szöveg: Jancsik Zita
Fotó: Perlaki Márton