Szalonpszichológia
Érezd jól magad...
Például a szépségszalonban, hiszen a nevéből adódóan itt szépülni szoktak ez emberek... És örömmel térnek vissza. Jó esetben. Ám gyakran előfordul, hogy a vendég mégsem tér vissza, és nem a szolgáltatás minősége miatt, hanem azért, mert nem érezte jól magát a szalonban...
Mert a szépülni vágyó vendég szeretné kellemes környezetben eltölteni azt a pár órát, amit a fodrásznál vagy a kozmetikusnál tölt. Jó esetben, hiszen sajnos vannak „rossz esetek" is...
Képzeljük csak el: „mi" vagyunk a vendég. Sikerült végre időt szakítanunk magunkra, boldogan megyünk a szalonba. Hangos zeneszóra lépünk be az ajtón - valakinek a kedvenc zenéje bömböl - majd helyet keresünk, hogy leüljünk. A hajmosó mellett van még egy szabad szék, gyorsan odakucorodunk, és megpróbálunk minél kisebbre összezsugorodni, hogy a lábunkon ne essen keresztül az a soron következő vendég, aki éppen most verekszi át magát a várakozó-újságolvasó sorstársakon. Apropó, újság! Nézzük csak, van itt múlt havi, meg háromhetes, persze már a betűket is kiolvasták belőle... Inkább nézelődünk, közben hallgatjuk az egyre elviselhetetlenebb zenét, meg a legújabb pletykákat a fejmosó felől. És egyre sűrűbben nézegetjük az óránkat. Mire a fodrász székébe ülünk, arra gondolunk, hogy de jó lenne, ha tíz perc alatt végezne... Hogy aztán egy ideig ne is kelljen jönni... Legalább is, ide ne...
Pedig ez a helyzet elkerülhető, ha az üzlet berendezésekor figyelembe vesszük, hogy mitől érzi majd jól magát a vendég!
Például attól, ha a szalonba lépve az a harmónia fogadja, amire éppen vágyik. A bútorok elhelyezése, a falak színe meghatározó, nem kevésbé a különböző funkciójú területek elkülönítése! Jó, ha vendégünknek vizes vagy festékes hajjal nem kell keresztülsétálni az üzleten...
A meleg vagy pasztellszínek megnyugtatóak, a megfelelően elhelyezett tükrök tértágító hatásúak, de a „kevesebb több" legyen a mottónk. A zsúfoltság szorongató érzést kelt, de az is, ha szinte csak tükrökkel borítjuk a falakat - végtére is, nem a vidámparkban vagyunk! Fontos az is, hogy a vendég kényelmesen töltse a várakozás idejét, tehát kényelmes ülőalkalmatosságot kell beszerezni. Ha a szalon nem túl nagy méretű, akkor is törekedni kell arra, hogy a várakozók ne egymás nyakában ücsörögjenek...
A vendég kényelmét szolgálja az is, ha friss olvasnivalót talál, esetleg kap egy pohár ásványvizet...
Az sem biztos, hogy a szalonban dolgozók zenei ízlése megegyezik a különböző korú és stílusú vendégek ízlésével, éppen ezért ajánlatos nélkülözni a hangos és főként az extrém zenét. Éppen úgy, mint a színek, a zene is közvetít információt a szalonról és az ott dolgozókról...
Ma már számos szaklap, lakberendezési magazin kapható, melyekből számtalan ötletet kapunk a harmonikus berendezés kialakítására, érdemes átlapozni, de talán a legtöbb hasznos információt a vendégeinktől kaphatjuk.
Éppen ezért, mielőtt vendégük távozna, kérdezzék meg, jól érezte-e magát...
Szöveg: Velczán Julia
Szakértő: Balasi Margit