Tiétek a pálya


Az elmúlt év végén immáron harmadszor került megrendezésre a „Tiétek a pálya” versenysorozat. A megmérettetés célja, hogy csapatban ki mennyire kreatívan, összehangoltan áll egy-egy téma megvalósításához. A győztes mű a festőművészt, Fridát jelenítette meg óriási sikerrel. A zsűri egyöntetűen a Koczka, Bertalan Viki, Cséffalvay Bea és Keresztény Krisztina alkotta négyest választotta. Kíváncsiak voltunk, a résztvevők hogyan értékelik a nyertes alkotást, és persze hogyan kerültek szakmájuk közelébe…

 

Akkor és most

 

 

 

Hová tart a kozmetikus szakma? Milyen volt a 70-es, 80-as években, s milyen ma kozmetikusnak lenni? Milyen hibákba nem szabad beleesnie a lelkes pályakezdőknek? Mindezekről Báthoryné Gellért Katalint kérdeztük.



Így készült…

„PRESTIGE” – PATRICK CAMERON 2009-es kollekciója

 

 

A fejlődés nyomában

 

 


A szakma múltjáról és jelenéről beszélgettem Molnár Erzsébettel. Milyen fejlődésen megy át a szakma? Milyen hiányosságai vannak, amelyek megoldásra várnak? Ami mindig változatlan: „Dolgozni pontosan, gondosan és szépen…”

 

 

 

A jövő ígérete a női válogatott trénerétől

Interjú Tombáczné Szemerédi Zsuzsával


Tombáczné Szemerédi Zsuzsa a fodrászat világában minden valószínűség szerint már mindent megélt és megtapasztalt. Tanult, tanított és versenyzett. Itt azonban nem állt meg, hiszen jelenleg ő is tanul, képzi és állandóan továbbképzi magát, oktatja a nála felnövekvő fiatal hajszobrász generációt, tréningezi a női válogatottat, szépíti a hozzá betérő, szépülni vágyó vendégsereget. Zsuzsa mindeközben kiveszi a részét a Magyar Fodrász–Kozmetikus Egyesület munkájából is, ahol folyamatosan azért küzd, hogy a szakmába vetett hit ne vesszen el, hogy az egyesület mindenkori példája legyen az értékek helyes és közvetlen átadásának.

A feltűzések – a divat tükrében

 

 

 

Előző cikkünkben olvashattak arról, hogy mi mindent is kell figyelembe vennünk, mielőtt egy igazán jól megtervezett frizura kivitelezéséhez kezdünk. Számba vettük az összes fontosabb lépést, és mozzanatról mozzanatra végig kísértük a gondolatokat, melyekre ilyenkor támaszkodnunk érdemes. Aktuális összefoglalónkban mindezt a divat, a trendek szempontjából vizsgáljuk meg.

 


A reneszánsz királynő megálmodója

Sztársminkes versenyünk győztese: Szabó Annamária

 

Szabó Annamáriának igazi szépítő vér csörgedezik az ereiben. A februárban végző kozmetikus gyermekkorát fodrászként dolgozó édesanyja szépségszalonjában töltötte, ahol folyamatosan megmerítkezett ennek a csodálatos, de egyben nagyon nehéz szakma minden különlegességében. Hogy végül miként lett a most 24 éves lányból először közgazdász, majd kozmetikus és a Szépítész magazin Sztársminkese? Most kiderül...

 

Amikor a szakma és a művészet egybeforr...

 

 

 

Tihanyi Ági neve mára hazai és nemzetközi szinten egyaránt ismert a körmös szakmában. A maga is műkörmösként dolgozó szakember egyszerre nézi ezt a világot művészi és szakmai szemmel, hiszen 2002 óta ő az USA Forrás Kereskedés vezetője. Ha ez még nem lenne elég, Ági folyamatosan képzi magát külföldi előadásokon, valamint maga is oktat az itthoni kollégáknak.

 


Ismét a dobogó legfelső fokán…

 

 

Papp Péter számára ismételten bizonyítást nyert, jól tette, hogy még gyermekfejjel a fodrászat mellett döntött. Ahogy tavaly, úgy idén is ő lett a Szépítész magazin sztárfodrásza, ami az újabb remek munkája ismeretében valóban kiérdemelt cím! Ez a siker az ez évi első szakmai elismerés a számára, de Peti kitartását, kreativitását és versenyszellemét ismerve, nem az utolsó!